Kultúra, oktatásIsmét tüntettek Szegeden

2013. február 12., kedd
 
Ismét tüntettek Szegeden

Ismét teljes intenzitással tüntet az ország egyetemi diáksága. Hasonlóképpen folytatódik a nyilatkozatháború is. A különböző diákszervezetek összefogásával tegnap négy nagyvárosban voltak tüntetések. Szeged sem maradt ki, ahol  elfoglalták a tüntetők a bölcsészkart.

 

 

 


A dékán a korábban egy szegedi téren összegyűlt tüntető diákokat este beengedte az egyetem bölcsészettudományi karának épületébe.

 

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara épületének elfoglalásáról döntöttek a városban rendezett diáktüntetés résztvevői szerdán. A demonstráción részt vett mintegy kétezer hallgató a kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedései ellen tiltakozott a kormányhivatal épülete előtt, a Rákóczi téren, majd a demonstráció végén a szervezők úgy döntöttek, hogy elfoglalják az SZTE Bölcsészettudományi Karának épületét.

A résztvevők a belvároson keresztül indultak az intézmény felé. Az úttesten haladó diákok egyebek mellett azt skandálták: "Az egyetem a miénk!", "Szabad felsőoktatást!", "Nem hagyjuk!". A menet elején egy "Hallgatói mozgalom 1956-2012" feliratú molinót vittek. A diákok végigvonultak a Kossuth Lajos sugárúton és a Tisza Lajos körúton, majd megérkeztek a BTK-hoz, ahol Csernus Sándor dékán beengedte őket az épületbe.

 

A Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Sztrájkbizottsága közölte, hogy elfoglalták az SZTE BTK épületét. A tüntetésen a sztrájkbizottság szerint közel kétezer fő vett részt, az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottsága mellett a Hallgatói Hálózat, a Miérthallgatók és a Diákellenállás a Felsőoktatásért szervezet tagjai, valamint oktatók, középiskolások és civilek is megjelentek a tiltakozáson.

 

Olvassa el ezt is!

Pontatlanok az élelmiszercímkéken feltüntetett kalóriaértékek

Pontatlanok az élelmiszercímkéken feltüntetett kalóriaértékek

A jelenleg használt kalóriaszámítási módszer nem veszi figyelembe, hogy a bevitt kalóriamennyiség bizonyos hányada magára az emésztésre megy el, míg egy részét a bélbaktériumok lopják el.
A biztonságos szórakozás feltételeit ellenőrizték Vásárhelyen

A biztonságos szórakozás feltételeit ellenőrizték Vásárhelyen

Pillangókés volt, kábítószer nem volt. Az éjszaka során több mint hatvan egyenruhás közel kétszáz embert ellenőrzött.
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.