Kultúra, oktatásIsmét Kerámia Szimpózium Vásárhelyen

2013. szeptember 9., hétfő
 
Ismét Kerámia Szimpózium Vásárhelyen

Mától október 13-ig ismét Kerámia Szimpóziumnak ad otthont Hódmezővásárhely. A Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány és az Önkormányzat együttműködésével ez a tizenhatodik szimpózium.

 

 

 

 

Idén, az elmúlt évekhez képest jóval többen jelentkeztek, ami jelzi hogy a kerámiaművészek körében rangot jelent részt venni a nagyszerű vendéglátás mellett, a nyersanyagot és minden alkotói feltételt hat héten át megteremtő vásárhelyi rendezvényen.

 

Az idei év témája a ’Vénuszok’ egyszerűbb az előző évieknél, de egyúttal kihívást is jelent. A 2011 -es kerámiai szimpóziumon részt vett művészek szó szerint a kísérletezés lángjában égtek: egyedi ötletektől vezérelve különleges anyaghasználattal, művészetükre jellemző és olykor attól gyökeresen eltérő formákkal és speciális égetési módokkal készítették el munkáikat. A tavalyi szimpózium témáját viszont már egy évforduló adta. Tiszta forrás címmel, a 100 éves hódmezővásárhelyi Művészek Agyagipari Majolika Telepének emlékét idézték meg alkotásaikkal a meghívott művészek. A  mostani téma, utalás a Kerámia Szimpózium jelképének választott Kökénydombi Vénuszra.

Idén 18 –an kaptak meghívást, és a főszervező Pannonhalmi Zsuzsa mellett Tuza László és Veress Miklós tavaly is tagja volt a szimpóziumnak. Rajtuk kívül, L. Molnár Zsuzsa, Lantos Timea, M. Kiss Katalin, Orosz Mária, Szabó Edit, Szöllőssy Enikő, Tóth Anita kapott meghívást, valamint - szinte hagyományosan külföldieket is részt vesznek – idén  Kutak Adrien és Juraj Vojčiak Szlovákiából, Kate Woo és Simone Duthoy Franciaországból érkezett.

 

A Hódmezővásárhelyi Kerámia Szimpózium alapítása, konzekvens évenkénti megrendezése és hírnevének terjesztése részben Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész munkásságának köszönhető, valamint a vásárhelyi műhelyek üzemszerű lehetőségeinek a jó értelemben vett kihasználásának az alkotó munka javára. 2001-ben többekkel megalapították a Wartha Vince Alapítványt, és a Magyar Keramikusok Társasága képviseletében, illetve a város támogatásával, sorra partnerré tette az Alföldi Porcelán Edénygyár Rt.-t, az YMERIS-APTA Magyarország Tűzállóanyag-gyártó Kft.-t, a Szilikátipari és Művészeti Kerámiagyártó Kft.-t, a KERAM PACK-ot, és a Szimpóziumot töretlenül támogató, világhírű Villeroy&Boch Magyarország Kft.-t.

Ezzel a nyersanyag és égetéstechnikai háttérrel az általa szervezett művészhetek, műhelymunkák valóban a szabad kísérletezés és alkotás jegyében telnek, amelyek eredményét nemcsak Vásárhelyen, hanem Budapesten és az ország több városában kiállításokon tárják az érdeklődők elé.

A szimpóziumokon a másfél évtized alatt a 17 országból érkezett 217 művész – az eddigi hagyományok szerint – egy-egy művével gyarapítja a Kerámia Gyűjteményt.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Két napig a kutyáké volt a főszerep

Két napig a kutyáké volt a főszerep

A hétvégén Hódmezővásárhelyen 150 fajtából 1600 kutyát neveztek be a versenyekbe.
Vásárhelyen magas a hittant választók száma

Vásárhelyen magas a hittant választók száma

A tankerület iskoláiban a hittanra járó elsősök és ötödikesek statisztikáján erősen javít a városban működő három egyházi oktatási intézmény.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.