KözéletIsmét a Bakonyban

2014. szeptember 13., szombat
 
Ismét a Bakonyban

Az éves kiképzési terveknek megfelelően szeptember 8-án elkezdődött a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozat a Bakony Harckiképző Központ területén.

 

 

 

A tábor kiépítésében fő szerepet játszó MH 5. Bocskai István Lövészdandár már az első napon több mint 600 - köztük vásárhelyi - katonával vonult ki a gyakorlótérre. A kiérkezést követően a jól megtervezett és megszervezett előkészületeknek köszönhetően a kitelepülő erők közel 150 sátrat építettek fel és vettek birtokba. A napokban tovább folynak az előkészületek, szeptember 10-étől, szerdától a páncéltörő és az aknavető lövészetekkel már megkezdődtek a kiképzési foglalkozások is.

 

Ezek egyike volt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 62. lövészzászlóaljának mesterlövészei és a harcjármű irányzói egy időben, , a Bocskai Tüze páncéltörő és aknavető lövészetekkel együtt, egymással párhuzamosan végrehajtott lőfeladatok.

 

Hasonlóan az előző évekhez, a szeptember 8. és október 11. közötti Közös Fellépés 2014 valójában nem egy, hanem több eseményből álló kiképzési és gyakorlatsorozat, amelyen csaknem 1300 katona vesz részt és 400 technikai eszközt használnak majd.

Ez idő alatt a Várpalota közelében található lő- és gyakorlótéren tizennyolc katonai szervezet tevékenykedik majd.

 

Olvassa el ezt is!

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

Betörtek egy étterembe Vásárhelyen

A betörést egy alkalmazott vette észre a reggeli nyitáskor, valamint azt hogy valaki a falból kibontotta a trezort és elvitte.
Vásárhelyi tűzoltók a 9/11 re emlékeztek

Vásárhelyi tűzoltók a 9/11 re emlékeztek

Akik az épületen belül voltak, azoknak semmi esélyük sem volt. Ez volt a világon az eddigi legnagyobb tűzoltói esemény. A 343 kollégára emlékeztek Vásárhelyen is. Képekkel!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.