KözéletIrakba érkeztek a bocskais katonák

2015. szeptember 2., szerda
 
Irakba érkeztek a bocskais katonák

Nincs vásárhelyi katona a napokban Irakba utazott 112 katonából álló kontingensben. Információink szerint valamennyien a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. Lövészzászlóaljától érkeztek ki a műveleti területre.

 

 

 


A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint, a kontingens feladatai között szerepel a partnerképesség-építés, az őrzés-védelem és a csapatkísérő feladat. Ez a kurd területeken a kiképzést támogató erők biztonsági felügyeletét jelenti, illetve magában foglalja az objektumok és a kiképző erők védelmét is. A magyar katonák emellett az Erbiltől távolabb folyó kiképző bázisokon is feladatokat hajtanak végre, a magyar érdekeltségű olajkutak közelében.

A legfeljebb 150 magyar katonából álló kontingens Irakba küldéséről még április 14-én döntött az országgyűlés. A határozat szerint a kontingens mandátuma 2017. december 31-ig tart, de ez parlamenti döntéssel meghosszabbítható. A kontingens ünnepélyes búcsúztatóján Hende Csaba honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: az irkai küldetés a nemzeti érdekeket szolgálja. „Látjuk az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet kegyetlenségeit, azt, hogy miként igyekszik végtelenül kegyetlen módszerekkel ráerőszakolni a maga hatalmát és életidegen tanait mindenkire” - mondta a tárcavezető.

 
 
VH-MH
 

Olvassa el ezt is!

Kecskés Ákos az Újpestben játszik

Kecskés Ákos az Újpestben játszik

A hódmezővásárhelyi futballista tehetséget 2012-től az Atalanta szerződtette. Az olasz Primavera B bajnokságban 19 mérkőzésen lépett pályára.
Az embercsempészet legalja

Az embercsempészet legalja

Egy kisteherautóba zsúfolt tizenhét illegális bevándorló, köztük három pici gyerek tudatlanságával visszaélve egy jó nagy kocsikáztatás után megállva Bécset hazudtak nekik. Videóval!
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.