Kék hírekAz embercsempészet legalja

2015. augusztus 30., vasárnap
 
Az embercsempészet legalja

Egy kisteherautóba zsúfolt tizenhét illegális bevándorló, köztük három pici gyerek tudatlanságával visszaélve egy jó nagy kocsikáztatás után megállva Bécset hazudtak nekik.

 

 

 

Kattant a bilincs annak a két embercsempésznek a csuklóján, akik Bécs helyett Mátészalkára szállítottak egy kisteherautó rakterébe zsúfolva tizenhét illegális bevándorlót.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a járművet és utasait Mátészalka belterületén ellenőrizték szombaton hajnalban. A kisméretű áruszállító utasterében két magyar férfi ült, a feketére festett ablakú raktérből tizenhét illegális bevándorló, köztük három gyerek és két nő került elő. A magukat szír állampolgároknak valló külföldiek tolmács segítségével elmondták, hogy azért fizettek a sofőrnek és társának, hogy Budapestről Bécsbe vigyék őket. Többórás utazás után azt mondták nekik, hogy megérkeztek, de ők sejtették, hogy nem Ausztriában vannak, ezért nem akarták elhagyni a járművet.

 

A külföldiek ügyében a rendőrség idegenrendészeti eljárást kezdeményezett. A két magyar férfit, B. Győző 46 éves tisztabereki és K. László 47 éves fehérgyarmati lakost embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek osztálya őrizetbe vette, előzetes letartóztatásukat kezdeményezik.

 

Olvassa el ezt is!

Tervezhető uniós pénzek

Tervezhető uniós pénzek

A program 1300 milliárd forintját lefedő 83 pályázat első kiírásai szeptemberben megjelennek. Ezekre jelentkezni csak a megjelenéstől számított 30 nap után lehet. 
Már mindennaposak a kommandós akciók a sztrádán

Már mindennaposak a kommandós akciók a sztrádán

A Parndorf mellett megtalált hűtőkamionban megfulladt 71 menekült tragédiája az embercsempészeket legkevésbé sem érdekli. A Rendőrség naponta kapcsol le járműveket. Videóval!
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.