GazdaságIndul a tanyafejlesztési program

2011. július 19., kedd
 
Indul a tanyafejlesztési program

A Hódmezővásárhely környéki területek tanyáit is érinti. Feújítástól, a szennyvíz-kezelés megoldásáig. A pályázatokat egy hónapon át lehet majd benyújtani.

 

 

 

Pályázatot előreláthatólag augusztus elejétől kezdve egy hónapon át lehet majd benyújtani. Támogatás vehető igénybe települési és térségi fejlesztésekhez, valamint tanyagazdaságok fejlesztésére. A térségi, települési fejlesztéseknél az egyetlen feltétel, hogy a pályázó települési önkormányzat, önkormányzati társulás, többcélú kistérségi társulás, civil szervezet a kiírás szerinti tanyás térségben működjön.

A tanyagazdák számára kiírt pályázatoknál több feltételnek keli megfelelnie a pályázó őstermelőnek, egyéni vállalkozónak vagy családi gazdálkodónak:

- életvitelszerűen tanyán él, ahol a tanya az ingatlan-nyilvántartás szerint a saját vagy a házastársa tulajdonában van

- a tanyagazdaságban mezőgazdasági tevékenységet folytat

- az összes árbevételének legalább 50 százaléka mezőgazdasági tevékenységből
származik és 2010-ben a mezőgazdasági tevékenységből származó árbevétele
nem haladta meg a nettó ötmillió forintot.

A program célterülete az Országos Területfejlesztési Koncepcióban meghatározott tanyás településeket alapul véve a szűk értelemben vett alföldi tanyás települések. Ide tartozik a két alföldi régió minden, OTK-ban szereplő tanyás települése, kiegészülve a Pest megyei alföldi tanyás településekkel. Ez összesen 206 települést jelent.

Tanyagazdaként a következő támogatási célokra lesz lehetőség pályázni:

- tanyai lakóépület felújítása

- gazdálkodási célú épületek felújítása, építése

- gazdálkodási gépek, kisgépek, eszközök fejlesztése, beszerzése

- karám, kerítés létesítése, felújítása

- vetőmag, gyümölcsfa csemete vásárlása, beszerzése

- állatállomány kialakítása, bővítése

- tanyagazdaságok megújuló energiával történő energetikai megújítása

- egészséges ivóvíz beszerzéséhez szükséges létesítmények beruházása

- természetközeli, egyedi szennyvíz-kezelés és elhelyezése.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.