KözéletIndul a helikopteres parlagfű felderítés a megyében is

2016. augusztus 1., hétfő
 
Indul a helikopteres parlagfű felderítés a megyében is

Augusztus 2-án, kedden, helikopteres parlagfű felderítés lesz Csongrád megyében. A Csongrád Megyei Kormányhivatal szakemberei a szegedi repülőtérről indulva a levegőből pásztázzák a mezőgazdasági területeken lévő parlagfű-foltokat.

 

 

 

 

 

A módszer azon területek felderítését és beazonosítását segíti, amelyek az allergén gyomnövény által fertőzöttek, de gépkocsival nehezen megközelíthetők - tájékoztatta Varga Márta a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője a Vásárhelyi Híreket.

 

A most már évente bevezetett ellenőrzéssel 2011-ben próbálkoztak először Akkor az országos akció keretében kísérleti jelleggel Csongrád megyében is elindult a helikopteres parlagfű-felderítés.

 

Hatékonyságát, és ezzel párhuzamosan a magas költségvonzata miatti aránytalanságot valamennyi parlagfű ellenes civilszervezet megkérdőjelezte.

(Itt kell megjegyezni, hogy szintén civil kezdeményezésre bukott ki, hogy a 2009-es szja-felajánlásokból a parlagfű elleni védekezésre a 2011-re előirányzott 1,1 milliárd forint nagyobbik részét teljesen más célokra költötték el. 2012-ben a felajánlásokból befolyt 662 millió forintot egyszerűen átcsoportosították másra. Ebből 542 millió forintot először zároltak, majd másra költöttek, további 120 milliót pedig még abban az évben feléltek.)

 

Fazekas Sándor miniszter szerint 2013-ban 4,1 millió hektár szántót ellenőriztek – ebből 1,6 milliót helikopterrel – ami a teljes, 6,5 millió hektárnyi hazai szántóterület több mint 60 százaléka. Úgy tűnik, mindhiába, mert a parlagfűvel fertőzött területek alig több mint 2 százalékát (kevesebb mint 8 ezer hektárt) sikerült végül azonosítaniuk.

 

Csongrád Megyében 2015-ben (a kormany.hu statisztikája szerint) 46 esetben 38 és fél hektár volt a hatóságok által felderített parlagfüves foltok száma és nagysága.

A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal térképes információs oldala Hódmezővásárhely külterületén (10 kilométeres körzetben) 2015-ben 12 nagy parlagfűvel jelentősen fertőzött területet mutatott. Ez azonban nem jelenti a valós helyzetet.

Ismeretes, a külterületi részek a Kormányhivatalhoz, a belterületi részek az önkormányzathoz tartoznak.

Információink szerint 2015-ben a Hódmezővásárhelyi Önkormányzatnak nem kellett elrendelnie közérdekű védekezést, ezzel együtt bírságot sem szabtak ki.

 

Egy növény 8 milliárd pollent is elszórhat egy szezonban, amelyek akár 150 km-re is eljutnak a forrástól. Az allergiás tünetek 10 db pollenszem/köbméter koncentráció fölött jelentkeznek először.  

A hatékony védekezésre szükség lenne, mert évente legalább 120 milliárd forintos kiesést okoz a magyar gazdaságnak a parlagfű, az allergiásoknak pedig fejenként akár 30 ezer forintba is kerülhet a tünetkezelés.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jó hírek a pedagógusoknak

Jó hírek a pedagógusoknak

Közel 20 ezer tanárt pozitívan érinthet, hogy a Magyar Közlönyben július 29-én megjelent kormányrendelet változtatott  a pedagógusok minősítési rendszerén.
Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Ráfagyhat a mosoly a pályázok arcára

Csalódás éri azokat a vásárhelyieket is, akik abban bíznak, hogy nyernek a hűtőtámogatáson. Mint kiderült ugyanis a pályázok számához képest kevés a pénz.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.