
Április 10-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására.
Megírtuk, idén a tavalyi évhez képest egy héttel később kezdődik az egységes területalapú támogatás beadásának kezdése.
Az egységes kérelmeket elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján lévő „e-Egységes kérelem" menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni.
A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2013. május 15. Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2013. június 9. – mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. – után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A kérelmeken módosítást szankciómentesen a jogszabály szerint május 31-ig – idén június 2-ig – lehet végezni, ezután –június 10-ig – viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.
Az egységes területalapú támogatás (SAPS) szintje 2013-ban eléri a 100 százalékot, a gazdálkodók előreláthatólag mintegy 233 euróhoz, azaz várhatóan mintegy 66 000 forinthoz juthatnak hektáronként.
Az Agrárkamara márciusban, közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a területalapú igénylések esetében az ügyfeleknek hektárban, két tizedes jegy pontossággal kell meghatározniuk az egyes parcelláik területét, melyet be is kell rajzolniuk a kérelem kitöltéskor az MVH által biztosított elektronikus blokktérképre: az igénylés során elvárt pontosság biztosítja a túligénylést és szankció mentességet.
A falugazdászok idén is várják a gazdálkodókat, segítenek a kérelmek hiba nélküli kitöltésében.
Lantos Attila falugazdász tájékoztatása szerint a Hódmezővásárhelyi Járás területén 1700 gazdálkodó jogosult valamilyen támogatás igénybevételére. Azt is elmondta, érdemes időpontot egyeztetni a várakozás elkerülése érdekében.