KözéletIlyen sem volt még Ópusztaszeren

2011. augusztus 12., péntek
 
Ilyen sem volt még Ópusztaszeren

A szóda, a bor és a látogató különleges találkozását ígéri a szombati Fröccsnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, ahol ekkor rendezik a Nemzeti Vágta egyik előfutamát is.

 

 

 

 

A legenda szerint 1842 őszén Fáy András fóti szőlőjébe hívta szüretelni Vörösmarty Mihályt néhány barátjával, akik között ott volt Jedlik Ányos, a szikvízgyártás föltalálója is. A bencés szerzetes magával vitt egy üveg szódavizet, s a bor erősségét enyhítendő elkészítette az első  fröccsöt, melyet ő németesen spriccernek nevezett. A kifejezés azonban nem tetszett Vörösmarty Mihálynak, aki helyette a máig használt fröccs nevet adta a hűsítő italnak.
Töröcsik István, az emlékpark munkatársa az MTI-nek elmondta, a látogatók szombaton megismerhetik az olyan klasszikus italokat, mint a kis- és nagyfröccs, a házmester, a kilenc rész bort és egy rész szódát tartalmazó Krúdy-fröccsöt vagy a Deák-bólét, vagyis a nagyon kevés alkoholt és sok buborékos vizet tartalmazó elegyet. Az igazi ínyencek Újházy-fröccsöt is kóstolhatnak, amelyhez szódavíz helyett a kovászos uborka levét használják föl. A fröccshöz elengedhetetlen alapanyagokat Gulyás Ferenc csongrád-bokrosi borász és a több mint száz esztendeje szikvízgyártással foglalkozó szegedi Bánffi Szóda szolgáltatja. Természetesen a gyerekek sem maradnak szomjan, őket a frissítő szódavíz mellett málnaszörp is várja majd.
Az egybegyűlteket a skanzenben a Rozsdamaró Zenekar muzsikája szórakoztatja, majd kora délután Pista bácsi meséi várják a kicsiket és nagyokat, utána pedig a Kecskemét Táncegyüttes műsorát láthatják a vendégek.
A skanzen ad otthont az országos kuglibajnokságnak is, ahol gyermek, női és férfi kategóriában háromfős csapatok mérhetik össze ügyességüket. A kieséses rendszerű versenyben a vesztes egy, a győztes két nagyfröccsöt kap, s a szomjoltó nyeremények száma minden fordulóban duplázódik. Természetesen nem kötelező a csapattagoknak az összes díjat elfogyasztaniuk, megkínálhatják vele családtagjaikat és barátaikat is.
Szombaton a park ad otthont a Nemzeti Vágta ópusztaszeri előfutamának is. A fordulók között játékos lovas-, íjász- és csikósbemutató, szabadidomító-edzés szórakoztatja a látogatókat, s a nap végére az is kiderül, szeptemberben ki indulhatnak a verseny döntőjében Budapesten a Hősök terén.

 

A magyar gasztronómiai folklór megszámlálhatatlan féle-fajta fröccsöt ismer, íme a legismertebbek:

 

Bakteranyós: 2,5 deci bor + 2,5deci szódavíz.

 

Távolugrás: 1deci bor + 9 deci szódavíz.

 

Kisfröccs: 1 deci bor + 1 deci szódavíz. Fütty vagy Rövidlépés néven is ismert, merthogy gyorsan, egy 'füttyre' ihatta meg a szomjazó – József Attila szerint. Nevezik Kis pirosnak is, ha vörösborból készül.

 

Nagyfröccs: 2 deci bor + 1 deci szódavíz. Más néven Hajtás vagy Húzás, mert egy hajtásra, vagy húzásra lehetett a gallér mögé küldeni – írta Móra Ferenc.

 

Hosszúlépés: 1 deci bor + 2 deci szódavíz. Más néven Fordított.

 

Házmester: 3 deci bor + 2 deci szódavíz.

 

Viceházmester: 2 deci bor + 3 deci szódavíz.

 

Háziúr: 4 deci bor + 1 deci szódavíz. Egyes helyeken Bivalycsók vagy Nagy házmester, máshol Tömbházmester.

 

Lakófröccs: 1 deci bor + 4 deci szódavíz. Másként Kis házmester.

 

Krúdy-fröccs: 9 deci bor + 1 deci szóda. Az író szerint ilyen arányban a víz 'megnevetteti' a bort.

 

Sóherfröccs: 1 deci bor + 9 deci szóda. Nevezik Távolugrásnak is. Sóher, mert a 9 deci szódához az 1 deci bor megy 'ízesítőnek'.

 

Deák bólé: a Sóherfröccs egy fajtája. Nagyon kevés alkohol megcsapatva nagyon sok szódavízzel, a szarvasi főiskolások receptje alapján.

 

Ampulla: klasszikus arányokban szemmértékre keverhető hűsítő ital, másfél literes pillepalackban, csak elvitelre.

 

Góré fröccs: egy pohár (1 deci vagy 2 deci) borhoz pont egy spriccentésnyi szódavíz kerül, amennyi még pohárban elfér. Nevezik Ijesztettnek is, mert a szódával épp csak megijesztjük a bort.

 

Polgármester: 6 deci bor + 4 deci szóda.

 

Alpolgármester: 4 deci bor + 6 deci szóda

 

Diákfröccs: a pohárnyi szódavízhez épp csak hozzálöttyintünk egy kevés bort.

 

Színészfröccs: igen szegény ital, Krúdy szerint: 2 deci szódavíz, az is 'langyosan'.

 

Mafla vagy Maflás: 0,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz.

 

Csatos: 1 liter bor + 0,5 liter szódavíz. Az elvitelre, vagy üvegbe mért fröccsök másik fajtája, pont egy kristályvizes üvegnyi - így könnyen haza lehetett vinni.

 

Lámpás: 1,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz. Az elvitelre vagy üvegbe mért fröccsök másika. Aki ilyet ivott, lámpással kereshette a józanságát – írta róla egy elbeszélésében Babay József.

 

Angol-magyar: 6 deci bor + 3 deci szódavíz, az emlékezetes mérkőzés tiszteletére. Nevezik Wembley-fröccsnek vagy Puskás-fröccsnek is, ekkor azonban olaszrizlingből kell készülnie.

 

Avasi fröccs: 7 deci bor 3 deci szódával.

 

Aranylövés: jéghideg rozéfröccs, speciálisan kánikulai napokon. Általában a nagyfröccs arányait követi, de más kivitelben is illethető ezen a néven, a lényeg az alkalom.

 

Olvassa el ezt is!

Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.