Kultúra, oktatásIdőutazás Vásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

2018. június 20., szerda
 
Időutazás Vásárhelyen a Múzeumok Éjszakáján

Hat helyszínen számos programmal várják a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján Hódmezővásárhelyen június 23-án, szombaton.

 

 

 

 

 

 

 

Idén a hagyományos múzeumi kiállítóhelyek kulturális kínálatához két szakrális helyszín, a szerb ortodox templom és a Szentháromság plébániatemplom is csatlakozott – mondta el sajtótájékoztatóján Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója, hozzátéve, hogy a múzeum mellett az Alföldi Galériában, az Emlékpontban és a népművészeti tájházban is várják a szombat esti programokra érkezőket.

 

Az Emlékpont a kiállításokhoz kapcsolódó tematikus tárlatvezetésekkel készül a Múzeumok Éjszakájára, itt az Emlékpont szimbolikájáról, az épülettel kapcsolatba kerülő emberről szóló épületbejárást tart a művészettel foglalkozó szakember, Cserjés Katalin irodalomtörténész.

 

Az Alföldi Galériában Zsila Sándor fotóművész tárlatát az alkotó vezetésével ismerhetik meg a látogatók, míg a Tornyai János Múzeumban és az épület előtt a középkor és a reneszánsz világába kerülhetünk vissza a Hód-tavi csatát azt est folyamán több alkalommal is megelevenítő Iloncsuk Szabadcsapat bemutatója jóvoltából. A múzeum előtti élménystandok kézműves foglalkozással várják a gyerekeket, de a helytörténeti gyűjteményben megtalálható, kevésbé ismert tárgyak másolatait, a csalikancsót és a tűzcsiholót is kipróbálhatják a látogatók, akik előadást hallhatnak a népi gyógyászatról és a régészek munkájáról – ismertette Terendi Viktória, a közgyűjtemény néprajzkutatója.

 

A helyszíneket egy játék is összeköti. Az egyes helyszíneken megoldott feladatok jutalmaként a tájházban a középkorban ismert játék, a facsiga replikáját vehetik át a feladatokat teljesítő résztvevők, s itt helyezhetik el a jövőnek szánt üzeneteiket abba az időkapszulába, amelyet a tájház udvarán helyeznek a földbe. A program a bátorságpróbaként, vagy a hagyomány szerint szerelmi varázslásként is értelmezhető tűzugrással ér véget a népi kiállítóhelyen.

 

A Múzeumok Éjszakájának hódmezővásárhelyi helyszínei 18 és 23 óra között várják a látogatókat, a rendezvény a tájházban éjfélkor ér véget. A tizennégy évnél fiatalabbak ingyenesen vehetnek részt a programokon, az idősebbek pedig a hatszáz forintos sétálójeggyel valamennyi helyszínt felkereshetik.

 

A részletes program pdf-ben letölthető ITT!

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egymilliárdos különbséggel pályáztak

Egymilliárdos különbséggel pályáztak

Nem akadályozza a tram train folyamatban lévő építését, hogy a Szeged Rendező pályaudvaron a járműjavító csarnok építési tendere eredménytelen volt.
Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei

Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei

Igazi zenei csemegéket ígér az idei ősz a vásárhelyi zenekedvelők számára. Az Operaház korszerűsítése miatt a vidéki nagyvárosokban is bemutatkoznak.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.