KözéletIdőközi polgármester-választás Hódmezővásárhelyen

2018. február 24., szombat
 
Időközi polgármester-választás Hódmezővásárhelyen

Időközi polgármester-választást tartanak február 25-én Hódmezővásárhelyen, a voksolást Almási István (Fidesz-KDNP) halála miatt kellett kiírni.

 

 

 

 

 

Vasárnap reggel 6-tól 19 óráig 50 szavazókörben 36.818 választópolgár járulhat az urnákhoz.

Ehhez szükség van a személyi azonosítóra, de jogosítványt és útlevelet is elfogadnak. A lakcímkártyát azonban minden esetben fel kell mutatni. A szavazatszámláló bizottság ellenőrzi majd az iratok érvényességét. A választópolgár csak ezután kapja kézhez a lebélyegzett szavazólapot, amelyet a fülkében kell kitölteni.

 

Hódmezővásárhelyen hárman indulnak a polgármesteri posztért. A Fidesz és a KDNP jelöltje Hegedűs Zoltán alpolgármester, aki november óta polgármesteri jogkörben irányítja a várost.

Független jelöltként indul Hernádi Gyula orvos, aki 2002-től 2010-ig az MSZP és más pártok képviselőjeként dolgozott a hódmezővásárhelyi közgyűlésben.

Szintén független jelölt Márki-Zay Péter közgazdász.

 

Ügyeletet tart a Hódmezővásárhelyi Kormányablak a hétvégén. A választáson való részvétel feltétele, hogy a választópolgár érvényes okmánnyal igazolja személyazonosságát, és lakcímét vagy személyi azonosítóját.

 

Az ügyfeleknek lehetőséget biztosítanak a személyazonosításra alkalmas elkészült okmányok (állandó személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártya formátumú vezetői engedély) átvételének, valamint az ideiglenes személyazonosító igazolvány kiadásának (állandó személyigazolvány pótlása) és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya) pótlásának intézésére.

 

A Hódmezővásárhelyi Kormányablak (Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 14.) a fenti ügyekben ügyeletet tart:  február 25. vasárnap 7-19 óra.

 

 

A  vasárnapi időközi polgármester választás miatt, február 26-án, hétfőn a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal csökkentett létszámmal működik. Az ügyfélfogadás nem szünetel, de a várakozási idő esetleges megnövekedése miatt, az ügyfelek megértését kérik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem hozott szerencsét a hazai pálya

Nem hozott szerencsét a hazai pálya

A Kosársuli elleni összecsapás második félidejében megrázták magukat a sötét mezesek, és utána már nem engedték ki kezükből a meccset.
Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Súlyosbították a szándékosan karambolózó vásárhelyi férfi büntetését

Az ütközés akár halálos következménnyel járhatott volna, ami a vétlen autós lélekjelenléte és ütközést elhárító manővere következtében maradt el.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.