Kultúra, oktatásIdén is lesz fotószimpózium

2016. február 15., hétfő
 
Idén is lesz fotószimpózium

Az országos hírű vásárhelyi szimpóziumok legfiatalabbika, az idén 14 éves vásárhelyi fotószimpóziumok témáit, kiállításait és jövőjét egyeztető látogatáson járt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának nemrégiben megválasztott vezetősége Hódmezővásárhelyen.

 

 

Fotó: Szilágyi Gergely

 

 

A 18 éve indított képzőművészeti-, és a szintén most „nagykorúvá vált” kerámia szimpóziumok mindegyike után, a részt vett művészek egy-egy alkotással gazdagították a várost, amely hatalmas szellemi-művészeti tőkét képvisel. Hasonlóan nagyszámú fotó készült az elmúlt 13 év fotószimpóziumain, amelyek az eszmei értékükön túl a város és környékének, a tanyavilágnak egyfajta kor- és helytörténeti lenyomata is. 

(A Vásárhelyi Hírek úgy tudja, a közeljövőben ezeknek a fotóknak a válogatásából tervezik egy reprezentatív album kiadását.)

 

Az elmúlt tizenhárom évben kilenc kötelező és két szabadon választott témát jártak körül a fotószimpóziumokon részt vett fotóművészek, akik több mint háromszáz felvételen keresztül mutatták be eddig Hódmezővásárhely városának gazdag örökségét.

 

A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának művészei minden évben egy-egy hetet Vásárhelyen töltve készítik el képsorozataikat. A fotográfusokat tömörítő szakmai szervezetben decemberben zajlott tisztújítás, az új vezetőség ‑ Hupján Attila elnök és Fekete István, kiegészülve Zsila Sándorral fotóművésszel ‑ bemutatkozó látogatáson járt az elmúlt héten Vásárhelyen. Találkoztak Almási István polgármesterrel és a szimpóziumok szervezőivel.  

A XIV. Hódmezővásárhelyi Fotószimpóziumot október második felében rendezik meg, témája a patina lesz. 

 

Olvassa el ezt is!

110. Gazdabál Vásárhelyen

110. Gazdabál Vásárhelyen

A Gazdabál Hódmezővásárhely egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Ezzel a mulatsággal avatták 1906. január 6-án az akkor elkészült Fekete Sas Szállót. Sok képpel!
A nyughelyvitában még nincs megnyugvás

A nyughelyvitában még nincs megnyugvás

Isten nevének említése továbbra sem megengedett? A héten felfüggesztette a bíróság a Kegyeleti Kft. és a Református Egyház közötti pert, amíg folyik a hatósági eljárás. 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.