KözéletIdén először kiválasztják Vásárhely Borát

2011. augusztus 15., hétfő
 
Idén először kiválasztják Vásárhely Borát

Az augusztus eleje óta tartó előkészületek végénél tartanak. Az augusztus 20-i ünnepi programok helyszínén, a Kossuth téren és az Andrássy utca elején valamennyi kisház készen áll a VII. Bor- és Pálinkafesztivál résztvevői számára. Hamarosan megérkeznek a magyar történelmi borvidékek pincészetei valamint a pálinkaházak. Augusztus 18-án délelőtt 11-kor nyitja kapuit a fesztivál.

 

 

 

Markó Csaba (képünkön), az önkormányzat Kabinet irodájának vezetője ismertette ma délelőtt a borfesztivál részleteit a sajtó munkatársaival. Idén 18 termelő hozza el a pincészetek legjavát Vásárhelyre, hogy a bor szerelemeseinek kedveskedjen, és nem mellékesen részt vegyenek az első vásárhelyi borversenyen is. Öt fős zsűri a borversenyek szigorú feltételei mellett értékeli majd a borokat, akik vörös, fehér, és rosé kategóriákban nevezhetnek. A szakemberek mellett, idén első alkalommal egy társadalmi zsűri kiválasztja Vásárhely Borát.

Sonkoly Ágnes aki 2007 óta a borfesztivál háziasszonya véleménye szerint idén is a legjobb pincészetek jelezték részvételi szándékukat, vagyis minőségi fesztiválra számíthatnak a vásárhelyiek.

Az ital mellett az étel sem maradhat el. Aki a három napos ünnepségsorozaton ellátogat a Kossuth térre, számos ínyencség közül válogathat. Sonkás falatkák, borkorcsolya menüsor, pék- és hagyományos tejfölös lángos és az igazi vásárhelyi sós túrós lepény is megtalálható a kínálatban.

A borfesztivál 18-án nyitja meg kapuit és minden nap délelőtt 11 órától egészen éjfélig várja az érdeklődőket. A három napos rendezvényt délután gyermekprogramok, este élő zene színesíti, sőt lesz Dumaszínház is Beliczai Balázzsal és Dombóvári Istvánnal. A győztes bor nevét, augusztus 20-án este hét órakor Kószó Péter alpolgármester hirdeti ki.

 

A borverseny lebonyolításáról további cikk ITT olvasható!

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.