SportI. Újévi Kézilabda-kupa Vásárhelyen

2013. január 15., kedd
 

Erős mezőnnyel és színvonalas mérkőzésekkel zajlott az I. Újévi Kézilabda-kupa három korosztály leány-csapatai számára a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 

 

Az U8-as korcsoportban az idei évben országos döntőbe jutásra is esélyes Kézilabda Szeged SE csapata mellett az Algyői Sportkör és a Szeged Kiskundorozsma csapata volt Dobra Ildikó vásárhelyi tanítványainak ellenfele. Az U10-es korosztályban vendégül láthattuk a tavalyi országos bajnokság 3. és 4. helyezett csapatát, az Éles Kézilabda Iskola SE-t és az Euro-Novex Tápiószele SE-t, a négycsapatos mezőny a Szeged Kiskundorozsma és a HLKC együttesével alakult ki – írja a hlkc.hu.

Az U12-esek között pedig a tavalyi országos döntőben 5. helyezett Tápiószele mellett a szintén magas szinten jegyzett megyei riválisunk, a KSZSE ellen lépett pályára a HLKC csapata, amely a tavalyi Erima Országos Bajnokság 4. helyezettje lett.
  

U8 (2004)

 

Hódmezővásárhelyi LKC – Algyői SK 14-3 (9-1)
Szeged KKSE – Kézilabda Szeged SE 9-17 (2-8)
Hódmezővásárhelyi LKC – Kézilabda Szeged SE 7-11 (3-4)
Algyői SK – Szeged KKSE – 1-8 (0-2)
Szeged KKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 5-13 (2-7)
Kézilabda Szeged SE – Algyői SK 13-7 (9-5)

Végeredmény:


1. Kézilabda Szeged SE
2. Hódmezővásárhelyi LKC
3. Szeged Kiskundorozsma KSE
4. Algyői SK

Különdíjak:
Gólkirálynő: Gion Dorka (KSZSE)
Legjobb kapus: Budai Boglárka (SZKKSE)
Legjobb játékos: Földesi Dorottya (HLKC

 

Örömteli, hogy U8-as csapatunk számos fiatalabb, 2005-ös születésű játékossal soraiban magabiztosan győzte le két megyei riválisát. Az aranyéremről döntő mérkőzésén pedig végig kiélezett küzdelemben, a meccs véghajrájában szenvedtünk vereséget a nagyon erős KSZSE csapatától, így optimistán, továbbjutási reményekkel várhatjuk az Erima Országos Kézilabda-bajnokság megyei versenyeit U8 és U7 korosztályban egyaránt.

 

Dobra Ildikó edző: “Fontos volt, hogy éles mérkőzéseket játszhattunk, hiszen számunkra is hamarosan elkezdődik a Bajnokság, melyben a 2004-es és a 2005-ös csapatom is szerepel. Az Algyő és a Dorozsma elleni mérkőzésen lehetőséget tudtam adni sok játékosomnak a pályára lépésre. Ez nagyon fontos volt, hiszen már minden gyerek nagy izgalommal várta, hogy játszhasson. A KSZSE elleni mérkőzésünk nagyon nehéz volt, végig szoros, izgalmas összecsapást láthattunk.  Nagyon jól meg tudtuk fogni őket védekezésben, a kapusunk is sokat védett. Támadásnál sokkal több helyzetünk volt, mint az ellenfelünknek, viszont a lövéseink erőssége még nem az igazi és pontatlanok is voltunk, de ebben még nagyon sokat tudunk fejlődni. Sajnos az utolsó két percben ők tudtak felülkerekedni, így most az ezüstérem jutott csapatomnak.
Nagyon jó a csapaszellem, összetartóak a lányok. A szülőket is nagyon becsülöm, hiszen tudjuk, nem kis feladat, hogy a gyerekeket edzésre hordják, mégis szinte mindig ott van mindenki. Szerencsére elég sokan vagyunk, a keret 15 játékosból áll, a jövőben is mindenkire nagyon számítok. Összességében, jók és bíztatóak a tapasztalataim, jó úton járunk, látom a lehetőséget, hogy csapatszinten és egyénileg is sokat fejlődjünk még ebben az évben.”

 

U10 (2002)

 

Éles Kézilabda Iskola SE – Euro-Novex Tápiószele SE 17-14 (8-7)
Szeged KKSE – Hódmezővásárhelyi LKC 7 – 8 (2-7)
Éles Kézilabda Iskola SE – Hódmezővásárhelyi LKC 15 – 10 (8-4)
Euro-Novex Tápiószele SE – Szeged KKSE 22 – 10 (9-5)
Euro-Novex Tápiószele SE – Hódmezővásárhelyi LKC 19 – 13 (10-6)
Szeged KKSE – Éles Kézilabda Iskola SE 8 –26 (5-12)

Végeredmény:


1. Éles Kézilabda Iskola SE
2. Euro-Novex Tápiószele SE
3. Hódmezővásárhelyi LKC
4. Szeged KKSE

Különdíjak:
Gólkirálynő: Jónás Alexandra (Tápiószele)
Legjobb kapus: Kalmár Dóra (HLKC)
Legjobb játékos: Jenei Kamilla (ÉKI)

 

 

Az Erima Országos Kézilabda-bajnokság megyei versenyéből való továbbjutás óta korosztályos csapatunk egyre biztatóbban játszik. Ezúttal az országos elithez tartozó csapatok ellen léptünk pályára, és minden tekintetben sikerült velük felvenni a versenyt. A mutatott játék bíztató, az elszenvedett vereségek aránya pedig vállalható volt. A Szeged KKSE ellen ugyan a végeredmény nem azt mutatja, de teljesen magabiztos győzelmet arattunk. - olvasható a hlkc.hu-n.

 

Gaál Adrienn edző: “Nagyon hasznos volt csapatunk számára a torna, szüksége van a csapatnak az ilyen magas hőfokú mérkőzésekre. Mindenképp látok fejlődést, különösen védekezésben, küzdeni tudásban és a labda nélküli mozgásokban. Viszont feltétlenül gyakorolnunk kell a 2-es és 3-as összjátékokat, a keresztmozgást, az 1-1 elleni védekezést, és nagyon fontos, hogy minimálisra csökkentsük a technikai hibák számát. Voltak nagyon jó periódusaink mérkőzéseken belül, ezekből kell további építkeznünk. Ezúton, külön gratulálok Kalmár Dórinak, a torna legjobb kapusa különdíjhoz!

Kis Márk edző: “A hétvégén megrendezett színvonalas felkészülési torna nagyon nagy jelentőséggel bírt a hónap végi Főnix Kupára való felkészülésben! Három mérkőzést játszottunk ahol az egy győzelem és a két vereség ellenére szoros meccseket játszottunk és nagyon sokat variáltunk a csapaton, sok játékos új, eddig még nem próbált posztokon is tesztelhette magát. Minden meccsnek voltak nagyon jó periódusai és nagyon szép, bíztató jelei! A védekezésünk egyre jobban összeáll és támadásban is egyre látványosabban játszanak a játékosaink. Összességében elégedett vagyok a csapat munkájával és gőzerővel készülünk tovább a Főnix Kupára. A torna nagyon jó lehetőség volt, hogy felmérjük hol is tart a csapat, az elvégzett munka mennyire látszik a mutatott játékunkon! Mind a kezdő- mind a cserejátékosaink hozzá tudtak tenni a mérkőzések végkimeneteléhez, ami nagyon nagy örömömre szolgál!”

 

U12 (2000)

 

Euro-Novex Tápiószele SE – Hódmezővásárhelyi LKC 17 – 11 (10-4)
Kézilabda Szeged SE – Euro-Novex Tápiószele SE 14 – 18 (6-6)
Kézilabda Szeged SE – Hódmezővásárhelyi LKC 13 – 19 (9-7)

 

Végeredmény:

1. Euro-Novex Tápiószele SE
2. Hódmezővásárhelyi LKC
3. Kézilabda Szeged SE

Különdíjak:
Gólkirálynő: Kácsor Gréta (Tápiószele)
Legjobb Kapus: Rubint Evelin (Tápiószele)
Legjobb Játékos: Simon Armilla (KSZSE)

 

Beslin Anikó edző: “Csapatom első meccsét a Tápiószelével játszotta, akiktől legutóbb Szombathelyen 3 gólos vereséget szenvedtünk. Ami ezt a mérkőzést jellemezte az a rossz védekezés, hit nélküli játék. A húzó embereknek nem ment, így azokra hárult a teher, akikre eddig még nem. Ingrid a hátán vitte a csapatot és Petra is jól védett, de ez sajnos kevés volt, csúnyán kikaptunk. Új felállásban játszottunk, ezt még sokat kell gyakorolni, de látok benne fantáziát. Következett a KSZSE, akiktől legutóbb Algyőn a megyei döntőben szintén vereséget szenvedtünk. Ezek a meccsek mindig feszült hangulatúak, most is így kezdett mindkét csapat, és a Szeged jött ki belőle jobban. A félidőt kétgólos hátránnyal zártuk. A második félidőben sokkal nagyobb elszántsággal léptek pályára a lányok, az 5.percben végleg átvettük a vezetést, innentől kezdve felszabadulttá vált a játékunk.
Kezd összeállni a védekezésünk, és az emberfogó elleni játékunk is. Kata ügyesen szakadt el a védőitől, Adri felnőtt a feladatához, Gerda hittel és magabiztosan játszott.
Így kellene mindig!!!
A két meccsből világosan látszik, hogy nagyon sok dolgunk van még, de egy biztos, a hit, a küzdeni akarás már fél siker, és ezt kell legelőször megtanulniuk a lányoknak!”

 

Olvassa el ezt is!

Átadják az idei Bessenyei Díjat

Átadják az idei Bessenyei Díjat

Idén ismét egy országos hírnevű színész és egy helyi zenekar kapta a díjat, amelyet január 22-én díszközgyűlés keretében adnak át a Városháza dísztermében.
A tízéves Hornyák Alex bronzérmes lett

A tízéves Hornyák Alex bronzérmes lett

Január 12-én az Újpesti Torna Egylet Vívó szakosztálya az MVSZ-el közösen megrendezte a Törpici női - férfi tőr Budapest Bajnokságot. 

Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.