KözéletHolokauszt megemlékezés a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban

2013. április 16., kedd
 

Hende Csaba szerint a holokauszt tragédiája után nem tehetünk mást, mint - amennyire az lehetséges - megpróbáljuk begyógyítani a sebeket, elsősorban azzal, hogy emlékezünk, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket "a nemzet bizonyára legnagyobb tragédiájának" áldozatai előtt.

 

 

 

A honvédelmi miniszter kedden a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján szervezett kegyeleti rendezvényen azt mondta: ahhoz, hogy megértsük a tragédia súlyát, mindenekelőtt arra kell emlékeznünk, kik és miként tudták "megszaggatni" a nemzet és a benne élő zsidók történelmileg kialakult kötelékét. "Hogyan eshetett meg, hogy valakiket közülünk megfosztottak jogaitól, vagyonuktól, elhurcoltak és megöltek?" - tette hozzá.

A politikus kijelentette: "nem feledjük a magyar állam felelősségét", azt, hogy nem védte meg polgárait a jogfosztástól és a fizikai pusztulástól. Ellenkezőleg - engedve a harmadik birodalom mindent elsöprőnek látszó erejének - kiszolgálta a megsemmisítő gépezetet. Ha akkor a magyar államot képviselők minden lehetséges eszközzel elszabotálták volna az embertelen parancsok teljesítését, nem lehetett volna végrehajtani a népirtást - mondta a miniszter.

Annyira erős minden nemzet, amilyen erősen tagjai összetartoznak. Olyan erős a nemzet, amennyire a benne élők hajlandók kiállni egymásért, azokért, akikkel együtt élnek és egy nyelvet beszélnek. Az emlékezés tanulsága: soha többé nem eshet meg újra az, ami hetven esztendeje velünk, magyarokkal megesett - hangsúlyozta a miniszter.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése szerint 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. 1944-ben április 16-án kezdődött meg az akkor Magyarországhoz tartozó Kárpátalján a zsidó emberek gettókba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

 

Kapcsolódó cikkünk:

A Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnöke Hódmezővásárhelyen

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Liszt Ferenc szellemisége egy estére Hódmezővásárhelyen

Liszt Ferenc szellemisége egy estére Hódmezővásárhelyen

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, a Liszt Akadémia Szimfonikus Zenekarának  vasárnap esti koncertje zenei különlegességeket kínál.
Szeptembertől ismét fenntartót vált a vásárhelyi Gregus Máté iskola

Szeptembertől ismét fenntartót vált a vásárhelyi Gregus Máté iskola

Az intézkedés célja, hogy a mezőgazdasági szakképzés színvonala emelkedjen, versenyképes bizonyítványt adjon a jövő nemzedékének, visszaállítva az agrárium becsületét és tiszteletét.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.