KözéletHolokauszt-emlékév - Felavatták a Makói Zsidó Emlékjelet

2014. szeptember 4., csütörtök
 
Holokauszt-emlékév - Felavatták a Makói Zsidó Emlékjelet

A vészkorszak hetvenedik és a neológ zsinagóga építésének századik évfordulója alkalmából felavatták a Makói Zsidó Emlékjelet csütörtökön a Maros-parti városban.

 

 

 

A magyar vészkorszak részben testvérgyilkosság: magyarok ellen követték el és magyarok vettek részt az elkövetésben - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője az avatóünnepségen.

 

Milyen egyszerű és igaz mondat ez, ma még sincs olyan konszenzus ebben a kérdésben, amilyennek egy erős, szabad és biztonságos közösségben lennie kellene - fogalmazott a politikus.

Lázár János hangsúlyozta, "ma még tennünk kell azért, hogy e mondat igazsága a következő nemzedékek nevelésének, tanításának alapja lehessen", hogy ami hetven éve megtörtént, valóban ne történhessen meg soha többé.

Az áldozatok magyarok voltak, ezért a holokauszt a magyarság nemzeti tragédiája. Ma is vannak olyanok, és sajnos néha még a közéletben is hallatják hangjukat, akik különbséget tesznek magyar és magyar között, akik ki akarnak rekeszteni valakit a nemzetből - folytatta a miniszter.

A bűnösök egy része, méghozzá nem is kicsiny része magyar volt, s nem csak a keretlegény, aki a transzportot kísérte. A magyar állam egyes vezetőit súlyos személyes felelősség terheli a magyar zsidóság deportálásáért, saját polgáraik halálra ítéléséért - mondta a politikus.

 

Buzás Péter, a város szocialista polgármestere úgy fogalmazott, a múlt üzenete a mának az, hogy a nemzetnek is és Makó közösségének is össze kell fognia. "Nem hagyhatjuk, hogy megismétlődjön a Don-kanyar tragédiája, Auschwitz pokla, a kirekesztés rémülete vagy a háború borzalma" - mondta.

A Csanád vezér téren, az egykori neológ zsinagóga helyén álló emlékjelet Karsai Ildikó grafikusművész tervei alapján Bánvölgyi László és Bodó Jenő képzőművészek készítették el, az alkotás nemcsak a lerombolt templomnak és közösségének, hanem minden elpusztított makói zsidó embernek emléket állít. A kőtalapzaton álló alkotás fekete gránit keretét üveg borítja, amelyen az egykori zsinagóga épületének grafikája látható, a templom sziluettjét pedig az emlékműben elhelyezett kövek rajzolják ki.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hol a pénz? - Feljelentés, útlezárás, demonstráció Vásárhelyen

Hiányzó milliók, kifizetetlen alvállalkozók, a K' Art cégcsoport felszámolásának/elszámolásának ügye ismét terítéken. Bekeményített a követeléskezelő!
Százéves korom a kemencében

Százéves korom a kemencében

Szembetűnő a felújított Kopáncsi Tanyamúzeum épületeinek, udvarának steril látványa. Ám minden megváltozik, ha berendezik. Képekkel!
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...