KözéletHódmezővásárhelyi fiatalnak gyűjtenek

2014. május 31., szombat
 
Hódmezővásárhelyi fiatalnak gyűjtenek
Ismét Csongrád megyében segít a kétszeres BL-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabda csapatának szélsője, Szepesi Ivett. Tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése után írt alá egy sálat a csapat, amit Ivett segítségével a szegedi Egy Ebéd Egy Esély Alapítványnak adtak. Az éhező gyerekekhez akkor mintegy 100 ezer forint került az ereklye elárverezése után, most újabb licitálás indul.

 

 

 

Ezúttal egy arra a dedikált pólóra (képünkön) lehet licitálni, amit az idei BL-döntő után viselt, és írt alá a másodszor diadalmaskodó teljes csapat. A befolyó összeg egy súlyos betegségben szenvedő (magát megnevezni nem kívánó) hódmezővásárhelyi fiatalhoz kerül, ezzel is segítve a gyógyulását.

 

Mint a jótékonysági akciót kezdeményező, korábban Hódmezővásárhelyen is kézilabdázó Szepesi Ivett, a csapat szélsője elmondta, bármilyen formában jó érzés segíteni, és mivel vásárhelyinek vallja magát szeretné, ha a városba kerülne az összeg. Úgy ahogyan tavaly is a megyébe, Szegedre sikerült pénzt gyűjteni egy alapítványnak.

 

Az árverés 50 ezer forintról indul. Licitálni a gyoriaudietoarveres@gmail.com e-mail címen lehetséges névvel, telefonos elérhetőséggel és a felajánlott összeggel. Az aukció 2014. június 13. 12 óráig tart.

 

Olvassa el ezt is!

Harcászati gyakorlaton a vásárhelyi katonák

Harcászati gyakorlaton a vásárhelyi katonák

Egyhetes, komplex harcászati gyakorlaton voltak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének alegységei.
Lövés Kishomokon

Lövés Kishomokon

Frissítve újabb részletekkel! Rendőrök szállták meg a déli órákban Hómezővásárhelyen, Kishomokon a Nádtető utcát.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.