KözéletHódmezővásárhelyhez kötődő kitüntetettek

2013. március 15., péntek
 
Hódmezővásárhelyhez kötődő kitüntetettek

 Több hódmezővásárhelyi, illetve Hódmezővásárhelyhez kötődő személy vehetett át magas rangú állami kitüntetést az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 165. évfordulója alkalmából.

 

 

 

 

 

A köztársasági elnök a Belügyminiszter előterjesztésére az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 165. évfordulója alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozatát adományozta dr. Korsós Ágnes Jusztinának, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjének. (Cikkünk a lap alján.)

 

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült a minőségi magyar fűszerpaprika, különösen a „szegedi fűszerpaprika” termesztése és fenntartása érdekében végzett több évtizedes szakmai és közösségi munkájáért Gyapjas Károly a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. igazgatója.

 

 

A Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal kitüntetésben részesült Csete György építész. A Magyar Érdemrend Középkeresztjét vehette át a Bessenyei-díjas Bitskey Tibor színművész, valamint a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ felújítását tervező Janáky György. Janáky György testvérével, a tragikus hirtelenséggel elhunyt ifj. Janáky Istvánnal közösen tervezte az édesapjuk, id. Janáky György által megálmodott Bessenyei Ferenc Művelődési Központ épületének felújítását és bővítését.

 

Janáky György mellett több, a Tornyai János Kulturális Városnegyed kialakításán dolgozó építész munkája is elismerésben részesült. A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át dr. Andor Anikó, PhD kert- és tájépítész, címzetes egyetemi docens, aki a Tornyai János Kulturális Városnegyed közterületeinek kialakítása mellett a hódmezővásárhelyi Zrínyi utca, a Kálvin János tér, a Hősök tere, a Szegfű utca kialakítását is tervezte.

 

Szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült Sipos György a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. ügyvezetője, építész vezetőtervező, a Csongrád Megyei Építész Kamara FEB elnöke, aki a hódmezővásárhelyi Szerb Ortodox templom felújítását tervezte, valamint Vesmás Péter a Tér és Forma Szeged Építéstervező Kft. építésze, a Csongrád Megyei Építész Kamara alelnöke, a Tornyai János Múzeum bővítésének és felújításának tervezője.

 

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át dr. Blazovich László egyetemi tanár, a Csongrád Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.

 

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült Cseh Béla István mesterfodrász, és Kovács Árpád az Újirány Csoport – Újirány Tájépítész Kft. tájépítészmérnök, a Dr. Rapcsák András utca kialakításának tervezője.

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Állami kitüntetést kapott dr. Korsós Ágnes

 
 
Forrás: kormany.hu
 

Olvassa el ezt is!

Székkutas a Bessenyeiben

Székkutas a Bessenyeiben

Március 22-én 17 órától Székkutas község mutatkozik be a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, ’Kutasi Kulturális Kavalkád’ címmel.

 

Lázár János: 2010 forradalmát győzelemre visszük

Lázár János: 2010 forradalmát győzelemre visszük

Több párhuzamot is vont az 1848-as események és 2013 között Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője március 15-ei ünnepi beszédében, Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 25. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 
Pláza épülhet az Aldi mellett
Pláza épülhet az Aldi mellett A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.