Kultúra, oktatásHódmezővásárhelyen 892-en ballagtak

2011. április 30., szombat
 
Hódmezővásárhelyen 892-en ballagtak

A ma elballagott vásárhelyi diákok, az ország többi végzőséhez hasonlóan iskolájuktól csak jelképesen búcsúztak, mert hétfőn ismét beülnek a padba. Május 2-án a magyar írásbeli vizsgával kezdődik az érettségi.

 

 

 

Elmegyek, elmegyek
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Búval és bánattal
Kizsinóroztatom,
Sűrű könnyeimmel
Kigomboztattatom.

Fúdd el jó szél, fúdd el
Hosszú útnak porát,
Hosszú útnak porát,
Az én szívem búját.

 

Az ország sok középiskolájához hasonlóan Hódmezővásárhelyen is hat iskola 892 diákja énekelte ma délelőtt a bús szomorkás népdalt, miközben  körbejárta az alma matert.

9 órakor a Kalmárban 195-en ballagtak, osztályfőnökeik, Csapiné Eperjesi Melinda, Kiss Anikó, Horváth Mónika Lantos Etelka, Mészáros Éva,  Szentirmai Ádám, Belovai János, Horga Péter, Pető Imre, Kis-Molnár Péter, Darida Péter vezetésével. Papp András búcsúztató szavai után a végzősök átadták az iskolazászlót.

A Corvinban ma reggel 215 diák vonult végig iskolájuk termeiben, folyosóin. Közülük 100-an szakvizsgát tesznek idén, 114-en pedig érettségiznek. Farkas Zsuzsanna igazgatónő beszédében utalt az iskola sikereire. Igazán büszke lehet végzőseire, hiszen az utóbbi időben több országos és nemzetközi versenyről díjakkal tértek haza.    

Az Eötvösben ma délelőtt közel százan énekelték az „Elmegyek, elmegyek” című dalt.  Hézső Zoltánné, , Márton Miklósné, Orbánné Lénárt Henriett Ildikó és  Rácz Richárd végzőseit a Balogh Imsi Sportarénában búcsúztatták. 

Szombaton délelőtt a Bethlen Gábor Református Gimnázium négy végzős osztályának diákjai járták végig a 19. század eleje óta álló épület folyosóit, osztálytermeit. Ezek a falak és a gimnázium felépítése előtt már több mint 100 éve működő református képzés szellemisége ma is a gimnázium vezérlő elve. A végzősök búcsúja a patinás alma matertől a Református Ótemplomban tartott ünnepi Istentisztelettel ért véget.

Szombaton délelőtt a többi iskolához képest legkésőbbi időpontban, fél tizenegykor kezdődött a három végzős osztály ballagása. Nagy-Sztancsik Erzsébet, Dr. Zsurzsáné Kovács Katalin, Blazovich Péter, Antal Henriett és Ferenc Péter vezetésével 81 diák járta körbe az osztálytermeket.

A Gregusban 4 osztályban 113 végzős diák van, 2 informatikai, 1 gépészeti, 1 mezőgazdasági osztály. A búcsúztatást a tornacsarnokban tartották, Nagy Zsuzsanna igazgatónő útravaló jó tanácsaival.

A ma elballagott vásárhelyi diákok, az ország többi végzőséhez hasonlóan iskolájuktól csak jelképesen búcsúztak, mert hétfőn ismét beülnek a padba. Május 2-án a magyar írásbeli vizsgával kezdődik az érettségi. Hódmezővásárhelyen az önkormányzati oktatási intézményekben 727 tanuló, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban pedig 165 diák tudáspróbája, nagy részüknek az egyetemi felvételihez szükséges pontok begyűjtése kezdődik.

 

 

 

A ballagás kifejezés a latin ’valetans’= búcsúzó szóból ered; a szokás pedig Selmecbányáról, ahol a XIX. század 70-es éveiben az erdészeti és bányászati Akadémia hagyományaként a hallgatók a Ballag már a vén diák… kezdetű dal éneklésével búcsúztak el iskolájuktól. Lassan az egész országban és minden iskolatípusban elterjedt a ballagás szokása; a XX. század elejére pedig általánossá vált. Az 1920-as években a Ballag már a vén diák kezdetű dalt felváltotta az Elmegyek, elmegyek… kezdetű magyar népdal…

 

Olvassa el ezt is!

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.