KözéletHódmezővásárhely fejlesztéséhez kérte a miniszterelnök támogatását Lázár János

2014. március 21., péntek
 
Hódmezővásárhely fejlesztéséhez kérte a miniszterelnök támogatását Lázár János

Hódmezővásárhely fejlesztéséhez kérte a miniszterelnök támogatását Lázár János. Erről pénteken délután a Fekete Sas különtermében tartott sajtótájékoztatón beszélt.

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyiek minden választáson a jobboldali, konzervatív értékek mellett foglaltak állást az elmúlt 24 esztendőben - mondta sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a hódmezővásárhelyi központú választókerületben indul a Fidesz-KDNP jelöltjeként.

Ha a kormány vállalja az elmúlt hónapok lakossági fórumain elhangzottak alapján a következő négy évre összeállított, a hódmezővásárhelyi fejlesztésekre vonatkozó tízpontos akciótervet, az itt élők elsöprő többsége Orbán Viktor miniszterelnökségét fogja támogatni - mondta Lázár János.

A politikus úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor megtartotta szavát, és minden segítséget megadott Hódmezővásárhelynek az elmúlt négy évben. Ez azért volt különösen fontos, mert 2002-2010 között a hódmezővásárhelyieket másodrangú állampolgárokként kezelte a szocialista kormány - mondta. Az elmúlt négy évben százmilliárd forint hazai és uniós támogatás érkezett a városba az itt lakók életkörülményeinek javítására - tette hozzá.

Az elmúlt négy évben 3600-ról 1600-ra csökkent a regisztrált álláskeresők száma Hódmezővásárhelyen. A következő ciklusban 1500 új munkahelyet megteremtését várják a hódmezővásárhelyiek. Azt kérik a kormánytól, hozzon egy ipari beruházást a városba, ehhez az önkormányzat az ipari park és a szakképzés fejlesztését vállalja - mondta Lázár János.

A közlekedést érintő fejlesztések közül kiemelte a 47-es út elkerülő szakaszának mintegy 20 milliárd forintos költségű kialakítását, illetve az elővárosi vasút megépítését Szeged és Hódmezővásárhely között 35 milliárd forintból.

A helyi kórházban négymilliárd forintnyi fejlesztésre van szükség az ellátás korszerűsítésére, ehhez a források részben már rendelkezésre állnak. Hódmezővásárhelyen folytatnák a városrészek rehabilitációját is, 2018-ig Hódtói lakónegyed és a belváros fölújítását tervezik - mondta a képviselőjelölt.

2018-ra állami segítséggel, uniós támogatással az összes hódmezővásárhelyi oktatási intézményt, különösképpen a szakközép- és szakiskolákat fel kell újítani - folytatta a politikus.

A város a sportot érintő fejlesztésekhez - a 2016-os ifjúsági úszó Európa-bajnokság megrendezéséhez, a regionális vívó- és ökölvívócentrum és az ifjúsági atlétikai központ kialakításához is - az állam támogatását kéri - mondta Lázár János.

Az elmúlt hónapokban ötezer hektár állami földterületet pályáztattak meg a város környékén a gazdák között. Az itt élők kérik a Földet a gazdáknak program folytatását, valamint a kis és közepes családi gazdaságok kiemelt támogatását - közölte a képviselőjelölt.

Hódmezővásárhely ma a legbiztonságosabb megyei jogú város az országban, a közbiztonság további javításához szükség lenne a helyi rendőrkapitányság épületének mintegy egymilliárd forintba kerülő felújítására. Jelentős feladat a haderő korszerűsítése is, ami a város szempontjából is fontos, mert itt állomásozik a honvédség leginkább hadra fogható alakulata - foglalta össze a fórumokon elhangzott kéréseket a politikus.

 
 
MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Helytörténeti ínyencség

Helytörténeti ínyencség

A Tornyai János Múzeum kiadásában megjelent hiánypótló helytörténeti kötet bemutatója március 22-én lesz a BFMK -ban.
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.