Kultúra, oktatásHelytörténeti ínyencség

2014. március 21., péntek
 
Helytörténeti ínyencség

Csatlós Árpádné Hódmezővásárhely postatörténete című könyve gazdagon illusztrálva, korábban nem tárgyalt részletességgel, magyar és angol nyelven mutatja be a dél-alföldi város postatörténetét.

 

 

 

 

A Tornyai János Múzeum kiadásában megjelent hiánypótló helytörténeti kötet bemutatója március 22-én, szombaton délután 2 órakor lesz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ emeleti előadótermében.

 

Vásárhely első postahivatalát 1849-ben nyitották meg, és a kötetbe belelapozva meg is tekinthető az első postahivatal által kezelt dokumentum. Különleges időutazást jelent megismerni a kiadványból a város postai szolgáltatásait, postahelyeit, a hivatalok költözéseit, épületeit. Hódmezővásárhelyen a 19. század végéig egyetlen postahivatal szolgálta ki a város polgárait. Az olvasó végigkísérheti az első postaútvonalak kiépítését, a vasúti postaszállítás megindulását, a posta életének konfliktusait.

 

A 20. század beköszöntével sorra nyíltak a városi és külterületi postahelyek. Számos postaügynökség, fiókposta, postahivatal jött létre, szűnt meg, majd nyílt meg újra. Volt olyan, amelyik csak egy évig üzemelt, és volt, amelyik közel 100 évig. A posták történetét futott levelek, küldemények, feladóvevények, csomagszállítók illusztrálják. Napjaink újdonsága a mobil posta szolgáltatás. Működése, bélyegzői egészen eltérnek a korábban megszokottaktól, illetve érdekes az a postatörténeti áttekintés is, amely a Magyar Posta történetét és a hódmezővásárhelyi postatörténeti eseményeket párhuzamosan, egymás mellett mutatja be. Így figyelemmel lehet kísérni, azt hogy az országos változások, döntések milyen hatással voltak a helyi postahivatalok működésére, azok milyen következményekkel jártak a mindennapi életben.

A kötet szombat délutáni bemutatóján megjelenteket Csányi Viktor, régész, muzeológus, a kötet szerkesztője köszönti. A kiadványt Tóth László, a Dél-Alföldi Postatörténeti Alapítvány elnöke mutatja be. A rendezvényen egy rögtönzött kiállításon lesznek megtekinthetőek a hódmezővásárhelyi postatörténet értékes dokumentumai és mementói is.

 
 
Forrás: TJM
 

Olvassa el ezt is!

A minőségileg megújuló közösségi életet segíti

A minőségileg megújuló közösségi életet segíti

Hódmezővásárhelyen a Szent István Általános Iskola alagsorában megnyílt egy  olyan remekül feszerelt klub.
Premierre készül a Koktél Kultúr Kársulat

Premierre készül a Koktél Kultúr Kársulat

A 20. századi Franciaország egyik legsikeresebb szerzőjének három izgalmas, korunk társadalmi problémáira reflektáló egyfelvonásosát viszik színpadra.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...