SportHLKC rajt szombaton

2013. február 22., péntek
 
HLKC rajt szombaton

Szombaton elkezdődik az NBII női felnőtt és junior kézilabda bajnokság Dél-Keleti csoport tavaszi szezonja. A múlt hétvégén lejátszották az őszi fordulóból elhalasztott mérkőzést, amely kétpontos győzelmet hozott a vásárhelyieknek.

 

 

 

 

Szombaton a Budapest Bank Békéscsaba ENKSE II. csapatát fogadják, ellenfelük az NBI-es békéscsabai csapat közvetlen utánpótlásához tartozó junior és ifjúsági korú játékosokból áll, így bizonyosan nem vár ránk könnyű mérkőzés.

 

A hlkc honlapján olvasható előzetes szerint, minden játékos Sipter Lajosné edző rendelkezésére áll, új igazolásaik, Gaál Adrienn és Németh Zsófia, valamint a térdműtét után álló Hegyi Dia ugyan még nincs 100%-os állapotban, azonban az ő játékukra is számítanak.

A mérkőzés február 23-án  17 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.

 

Olvassa el ezt is!

Verditől volt hangos a vásárhelyi sétálóutca

Verditől volt hangos a vásárhelyi sétálóutca

Erről, egyfelől egy nagy csapat diák tehet, akik Viva Verdi kiáltásokkal flashmoboltak, másfelől napjaink énekes sztárja, László Boldizsár tehet, aki az utcán áriázott. Képekkel!
Kilométergyűjtő futás Hódmezővásárhelyen

Kilométergyűjtő futás Hódmezővásárhelyen

A Budapest Sportiroda vásárhelyi futónagyköveteként Dezső Sándor kilométergyűjtő felmérő futást szervezfebruár 24-én.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.