KözéletHétvégi tésztabatyu pusztítás Hódmezővásárhelyen

2011. szeptember 6., kedd
 
Hétvégi tésztabatyu pusztítás Hódmezővásárhelyen

Téved aki azt gondolja, hogy a dörölye egykor a szegények étke volt. A gasztrotörténelmi kutatások szerint a Dél Alföldön és így Hódmezővásárhelyen is, a polgárság étrendjébe tartozott a kétféle ízesítésű tésztaétel.

 

 

 

 

Ezt állítja Sonkoly Ágnes, a hétvégén Vásárhelyen az Árpád utcai Tájházban rendezendő Dörölyefesztivál szervezője. Mint mondta, a többféle alapanyagot igénylő derelye, vagyis dörölye további részletes gasztronómiai hátterével is megismerkedhetnek szeptember 10-én, szombaton a Tájházba látogatók. És hogy nem maradnak kóstoló nélkül sem, arra legyen bizonyság, hogy már tíznél több csapat nevezett be, hogy a kezük közül kikerülő különböző „dörölye fantáziákkal” kulináris magaslatokba emeljék a látogatókat, na és persze az sem mellékes cél, hogy dobogós helyezéssel térjenek haza. Sonkoly Ágnes elmondása szerint lesz olyan csapat, amelyikben 15-en gyúrják, gyömöszölik, nyújtják, töltik, főzik a tészta finomságokat.

Vásárhelyre egyébként olyan dörölye a jellemző amely ha készen van, kap a nyakába egy édes tejfölös öntetet, a tölteléke túró, vagy kemény szilvalekvár. Szombaton a fesztiválon, nem csak eheti, hanem mindkettő receptjét el is sajátíthatja bárki, vagy éppen egy ifjú feleség, hiszen mint köztudott, a férfit a „hasán keresztül lehet megfogni”. Eme célból pedig - állítólag - egy finom dörölye tökéletesen megfelel…!   

 


A derelyéhez, vagy ahogy a helybeliek mondják ’dörölyéhez’, több hagyomány, néphiedelem is kapcsolódik. András-napon például a hajadon lányok ezt főztek, amelybe előzőleg papírdarabkákat tettek. Ezekre a papírokra férfineveket írtak, és amelyik derelye a leghamarabb feljött a víz felszínére, olyan nevű kérőre számíthattak.

 

II. Dörölyefesztivál Hódmezővásárhely szeptember 10.

 

Részletes program:

 

10.00   Néprajzi előadás a dörölye múltjáról

10.10  Ördögfű zenekar (koncert, hangszerbemutató)

10.40  Fabatka Bábszínház

11.00  Kalamajka Néptáncegyüttes

12.00  Szakál László citerázik

13.00  Dörölye zsűrizése, kóstoló

14.00  Kankalin Néptáncegyüttes, talp alá valót húzza a Kender zenekar

14.45  Fabatka Bábszínház

15.00  Dabis Róbert nótaénekes

15.30  Károlyi Színpad jelenetek- Hacsek és Sajó, A Pör, Poligámia, Kis üzlet, A nagybácsi

 

Perényi János –Pásztorélet kiállítása Kézműves foglalkozás

Szilvalekvárfőzés - Sipos Róberttel

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.