SportHétvége Vásárhelyen a Csomorkány Kupa jegyében

2017. október 10., kedd
 
Hétvége Vásárhelyen a Csomorkány Kupa jegyében

Október 7-én és 8-án rendezték meg a Vásárhelyi Vívócentrumban a nagy múltú Csomorkány Kupa vívóversenyt.

 

 

 

 

 

 

 

 

A versenyen rangját emelte, hogy Brasso, Bukarest, Szatmárnémeti, Nagybecskerek és Temesvár legjobb vívói is képviseltették magukat. A hétvége folyamán több mint 150 vívó lépett pástra a korszerű, minden igényt kielégítő Vívócentrumban.

 

A szombati napon a gyermek korosztály férfi és női tőrözői léptek pástra. Itt született meg a hétvége legszebb vásárhelyi sikere. Gémes Ádám egész napos kiegyensúlyozott jó vívásának köszönhetően a dobogó 3-ik fokára álhatott fel. Magyary Ágnes vezetőedző szerint minden dicséretet megérdemel, hiszen egyetlen tussal maradt csak el a döntőtől.

 

Ki kell még emelni Juhos Benedeket, aki éppen klubtársától szenvedett vereséget a 8-közé jutásért és lett 13-ik. Ha nem egymással kerülnek szembe, akár két vásárhelyi fiú is lehetett volna a legjobb 8-ban.

 

Vasárnap az újonc korosztály legjobbjai léptek a pástra. A lányok versenyében Wolf Eszter éremesélyesként versenyzett. Klasszisát igazolta, hogy még fájó keze ellenére is egész nap küzdve sérülésével megszerezte az igen értékes 5-ik helyezést.

 

Eredmények:


Gyermek férfi tőr verseny:                                                    Gyermek női tőr verseny:

  3. Gémes Ádám                                                               18. Molnár Réka

13. Juhos Benedek                                                             26. Hudák Anna

32. Czifra Károly                                                                 41. Papp Jázmin

34. Sós Levente

 

Újonc női tőr verseny:                                                           Újonc férfi tőr verseny:

  5. Wolf Eszter                                                                   14. Papp Medárd

14. Molnár Réka                                                                   15. Gémes Ádám

19. Papp Jázmin                                                                  33. Sós Levente

28. Hudák Anna                                                                   37. Kindl Dániel

 

Olvassa el ezt is!

10 érem Zágrábban

10 érem Zágrábban

A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo & Hapkido KHSE 10 ifjú versenyzővel nevezett be a 12. Kondor Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokságba.
Többszörösen is ünnepelt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Többszörösen is ünnepelt a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete

Jó jelnek tekintik a vezetőség és a tagok, hogy 5 éve, éppen az Állatok Világnapján jegyezték be hivatalosan a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületét.
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.