Kék hírekHétfői helyzet

2025. július 8., kedd
 
Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.

 

 

(Hegyi Endre fotója)

 

 

 

 

 

Az esti órákig több, mint 800 bejelentést fogadott a megerősített szolgálattal működő szegedi műveletirányítási központ. Szegedről és Hódmezővásárhelyről érkeztek segélyhívások, ebben a két városban tombolt a vihar.  Az erős széllökések fákat döntöttek ki, ágakat szakítottak le. Az ágak és a fatörzsek utakat zártak el, több helyen állt a tömegközlekedés is.

Sok helyen a tetőket is megbontotta az orkán erejű szél, és a távvezetékekben is komoly károkat okozott. A kidőlt fák lakóépületeket rongáltak meg, kerítéseket döntöttek le.  A vármegye szinte összes egysége, mintegy hetven hivatásos tűzoltó dolgozott hétfőn késő estig a vihar okozta károk helyszínén. Munkájukat nagy erőkkel, összesen hatvan fővel segítették az önkéntes tűzoltók is.

 

A beavatkozások kedden egész nap folytatódnak. Személyi sérülésről nem érkezett hír a katasztrófavédelem szegedi főügyeletére.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

144 műalkotás az Alföldi Galériában

144 műalkotás az Alföldi Galériában

Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.