Mozaik144 műalkotás az Alföldi Galériában

2025. július 4., péntek
 
144 műalkotás az Alföldi Galériában

Rekordszámú, több mint 1560 alkotás közül válogatta ki a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat öttagú zsűrije azt a bő kétszáz műalkotást, amelyek az idei kortárs képzőművészeti kiállítás anyagát adják.

 

 

 


 

A tárlat kurátora, Nátyi Róbert művészettörténész úgy fogalmazott, rendkívüli, s egyben hálátlan feladat elé állította a bíráló bizottságot e hatalmas műmennyiség, ugyanis a 620 alkotó által regisztrált alkotások nem egészen 15 százaléka kerülhetett csak be a legnagyobb múltra visszatekintő képzőművészeti seregszemle kiállítási anyagába.

 

Az idei évben először zajlott online zsűrizés a Vásárhelyi Őszi Tárlaton. A grémium - amelynek tagja volt még Nátyi Róbert mellett Ibos Éva művészettörténész, a szervező Tornyai János Múzeum képviseletében, Nádas Alexandra képzőművész, mint az elmúlt évi tárlat fődíjas alkotója, valamint Kotormán Norbert szobrászművész és Elekes Károly képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia delegáltjaként - több lépcsőben, négynapos munkával állította össze azt a 178 művésztől származó 206 alkotást, amelyek a jelen képzőművészetét reprezentálják majd az őszi kiállításon.

 

Nátyi Róbert megjegyezte, hogy a kimagasló számú pályázatnak köszönhetően akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban a Kossuth téri kiállítóhely adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a bemutatható művek mennyiségét.

 

A hagyományoknak megfelelően október első vasárnapján (idén 5-én) nyíló tárlaton 110 festmény és 34 grafika, valamint - a korábbi kiállításokhoz viszonyítva igencsak nagyszámú -, csaknem hatvan plasztikai alkotás is helyet kap, továbbá öt egyéb, illetve objekt kategóriába sorolt mű is szerepel majd a kiállításon.

 

A beválogatott munkák augusztus utolsó hetére érkeznek meg a tárlatnak otthont adó Alföldi Galériába, ahol a zsűri immár a valós műveket áttekintve dönt a kiállítás megnyitóján átadandó díjakról.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Következik a Szabadság téri Óvoda

Következik a Szabadság téri Óvoda

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
Tram train menetrend változás

Tram train menetrend változás

Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

Családi események Hódmezővásárhelyen 2025

2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.