GazdaságHét év után ismét lehet pályázni

2015. október 7., szerda
 
Hét év után ismét lehet pályázni

Hosszú szünet után, idén ismét lehet jelentkezni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra.

 

 

Fotó: VH

 

 


Az ország legtöbb nagyobb városában minden évben lehet pályázni (Makón például tavaly 205-en kaptak ösztöndíjat), Hódmezővásárhelyen azonban a mostanit megelőzően utoljára 2008 októberében adott ki felhívást a vásárhelyi Önkormányzat. Akkor összesen 285 vásárhelyi fiatal pályázott eredményesen egy olyan ösztöndíjra, amely a hátrányos helyzetű családban élő nappali tagozatos főiskolai vagy egyetemi hallgató tanulmányait segíti. Pályázhattak végzős középsőiskolások is, akik a felsőoktatásban kívánnak tovább tanulni..

 

Október 7-én Vágó János önkormányzati képviselő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködésben most újra lehet pályázni.

 

Továbbra is megmaradt a kétféle ösztöndíj pályázat:

Az „A” típusú Bursa Hungarica Ösztöndíjra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben az általuk felvett szak képesítési követelményében meghatározott képzési időn belül nappali tagozaton folytatják tanulmányaikat 2015 szeptemberétől.

A „B” típusú Bursa Hungarica Ösztöndíjra pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hátrányos szociális helyzetű fiatalok (az adott tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek) jelentkezhetnek, akik a következő tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni 2016 szeptemberétől.

 

Vágó János a sajtótájékoztatón elmondta, jelenleg nem lehet tudni, milyen összegű ösztöndíjban részesülnek a sikeresen pályázók, mint ahogy azt sem lehet tudni, hányan kaphatják meg. A képviselő hozzátette, ez utóbbi esetében biztosnak tűnik, hogy minden pályázó nyer, aki a felhívásban szereplő kritériumoknak megfelel. A pályázati űrlapok elektronikus kitöltésének és benyújtásának határideje: 2015. november 9. A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 7.

 

A pályázatról minden további információ megtalálható ITT! 

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Diáktársai, tanárai köszöntötték ma délelőtt Márkus Mollit, aki hazai viszonylatban különleges, Hódmezővásárhely sporttörténetében pedig egyedülálló eredményt ért el. Képekkel!
Négy érem a nemzetközi Sasok Kupa versenyen

Négy érem a nemzetközi Sasok Kupa versenyen

A Sasok Kupája nem ismeretlen a vásárhelyi ITF Taekwon-do Klub sportolói számára. Az elmúlt években több arany- és ezüstérmet szereztek. Idén négy dobogós helyezést értek el. Képekkel!
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.