Kultúra, oktatásHerczeg Mihályra emlékeztek

2016. június 8., szerda
 

Június 7-én a Szeremlei Társaság és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának Hódmezővásárhelyi Levéltára, Herczeg Mihály, egykori pedagógus és levéltárvezető, a társaság alapító tagja születésének közelgő 90. évfordulója alkalmából emlékülést tartott.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

Szenti Csilla levéltárvezető köszöntötte az igen nagyszámú érdeklődőt.

Herczeg Mihály életútjának részleteiről Dr. Varsányi Attila a Csongrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettese beszélt.

„Csak felvillantani lehet életútjából egy-egy pillanatot, hiszen egy egész nap sem lenne elég annyit tudnánk mesélni róla.”- mondta az előadó.

A vásárhelyi tanyavilág legnagyobb ismerőjét a kutatás és közlés eredményessége tudóssá és lexikonná változtatta, aki otthonosan mozgott a Csongrád és Békés megyei levéltárakban. Hatalmas életművet hagyott ránk, köztük több önálló könyvet. Kiemelkedőt alkotott az új kiadású várostörténeti monográfiában, a gróf Károlyi család uradalmi gazdálkodásának föltárásában, a Somogyi Könyvtár Füzeteiben, a Móra Ferenc Múzeum évkönyvében, a Tanulmányok Csongrád megye történetéből, vagy az Orosházi tanyavilág átalakulása című tanulmánykötetben, a Vásárhelyi leventék háborús kálváriája című kötetben, a Szeremlei Társaság évkönyveiben, és a Hódmezővásárhelyi Életrajzi Lexikon szócikkeiben. 

Varsányi Attila előadásában néhány személyes vonatkozású epizódot is elmondott. Amikor  első szakdolgozatához Budapesten gyűjtött anyagot, a levéltáros morcos lett, látva hogy sok anyagot kell másolni. Mikor azonban meghallotta hogy Vásárhelyről jött, felderült az arca, és Miska bácsiról kezdett történeteket mesélni, többek között arról anekdotázott, hogy Herczeg Mihály amikor sokat kutatott a Károlyi levéltárban, mindig kosárral, elemózsiával és pálinkával érkezett.

Valóban Herczeg Mihály igazi vásárhelyi parasztember volt - ahogy akkoriban ezt meg is fogalmazta: városba költözéskor úgy érezte magát, mint a vágott virág amit vázába tettek.

 

Az emlékülésen Nagy Vera, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ néprajzkutatója Herczeg Mihály néprajzi vonatkozású tevékenységét méltatta. Köztudott, hogy Herczeg Mihály könyvei: A Pálinkafőzés Hódmezővásárhelyen, vagy a több nyelven megjelent Hódmezővásárhelyi parasztételek című gyűjtése pótolhatatlan értéket képviselnek.

 

Presztóczki Zoltán, a Hódmezővásárhelyi Levéltár levéltárosa Herczeg Mihály helytörténeti munkásságáról írt értekezést, amit közlekedési balesete miatt Szenti Csilla olvasott fel.

 

Az előadások után kötetlen beszélgetésen a közönségből többen is felelevenítették közös élményeiket, emlékeiket a 2011. augusztus 21-én elhunyt Hódmezővásárhely díszpolgáráról, Pro Urbe-díjas tanárról, helytörténészről, nyugalmazott vásárhelyi levéltárigazgatóról.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

120 éves a Bethlen épülete

120 éves a Bethlen épülete

Sándy Gyula építész nevéhez fűződik a 120 évvel ezelőtt épült, vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium épülete.
Érmes helyezések Mezőhegyesen

Érmes helyezések Mezőhegyesen

A Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasai is rajthoz álltak a díjugrató  XXII. Kanca- és Mén Versenyen és a korosztályos minősítő fordulóban. Képekkel!
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.