KözéletHazatértek Kabulból a vásárhelyi katonák

2013. november 8., péntek
 
Hazatértek Kabulból a vásárhelyi katonák

Áder János köztársasági elnök a pénteki visszafogadó ünnepségén azt mondta: Magyarország a NATO tagjaként minden közös béketeremtő feladatból becsülettel kiveszi a maga részét.

 

 

 

 

Az államfő a Kabuli Nemzetközi Repülőtér őr- és biztosító kontingens utolsó váltását fogadva Hódmezővásárhelyen, a Kossuth téren közölte: "érezzük a felelősséget, komolyan vesszük a kötelességünket".

 

Áder János Magyarország államfőjeként és a magyar honvédség főparancsnokaként köszönetet mondott a kabuli reptér őrzését ellátó egység tagjainak, hogy szolgálatuk minden percében sikerrel öregbítették Magyarország becsületét.

Az államfő úgy fogalmazott, a Kabul nemzetközi repülőterét "Afganisztán kapujának" szokás nevezni. A Magyar Honvédség minden missziós munkája közül ez volt az egyik legnehezebb. A magyar katonák keményen dolgoztak azért, hogy ez a kapu végre egy biztonságosabb országba vezessen.

"Katonáink büszkék lehetnek rá, hogy az elmúlt tíz esztendőben szabadságot vittek Afganisztánba. Ezzel a saját szabadságunkat is teljesebbé, erősebbé tették" - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

A kabuli repülőtér őrzés-védelmét ellátó 235 fős kontingens szolgálatteljesítése a Magyar Honvédség legnagyobb létszámú műveleti szerepvállalása volt Afganisztánban. A magyar egység 2012. október elsején vette át a feladatot Belgiumtól és Jordániának adta át 2013. szeptember 30-án.

A magyar katonák fő feladata a járművek és az afgán alkalmazottak ki- és beléptetése, a kapuk őrzése, első reagáló egységként a légi balesetek helyszínének biztosítása volt.

A köztársasági elnök a kontingens minden tagjának emlékérmet adományozott. A külszolgálatból hazatért katonák közül kiemelkedő munkájukért többen kitüntetéseket vehettek át.

 
 
Forrás: MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

Idén is lesz Gyermekkarácsony Vásárhelyen

Idén is lesz Gyermekkarácsony Vásárhelyen

Ebben az évben valamivel kevesebb, 1400  kettő és tizenegy év közötti rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyereket látnak vendégül a Fekete Sasban.
A misszió végleg végetért

A misszió végleg végetért

Áder János is részt vesz a Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr és Biztosító Kontingens hazatért utolsó váltásának hódmezővásárhelyi fogadásán.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.