KözéletHazatértek a vásárhelyi katonák

2014. január 23., csütörtök
 
Hazatértek a vásárhelyi katonák

Ünnepélyes keretek között köszöntötték január 22-én az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében az Afganisztánból hazatérő Magyar Honvédség Műveleti Tanácsadó Csoport 1. váltását.

 

 

 


Az MH Műveleti Tanácsadó Csoport egy kis létszámú, kiképzőkből álló katonai alakulat. Az első váltás tagjai - magyar vezetéssel - az Ohiói Nemzeti Gárdával szorosan együttműködve, egy alegységet képezve segítették az afgán nemzeti rendőrség és a határőrség munkáját az ISAF Északi Regionális Parancsnokság területén. Az alapjaiban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonáira épülő csoport május közepétől decemberig tartózkodott az afganisztáni műveleti területen.

A visszafogadó ünnepségen jelen volt Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, és Mark Karas ezredes, az Amerikai Egyesült Államok véderő attaséja.

„A Magyar Honvédség afganisztáni feladatrendszere az utóbbi 10 évben jelentősen változott, a nagyobb kontingensek feladatrendszere véget ért. Áttértünk egy olyan kiképzői, tanácsadói, mentori szerepkörre, ami a mai Magyar Honvédség képzett katonáinak lehetőséget nyújt arra, hogy hasznosítsák a meglévő tapasztalataikat… Önök nagykövetei voltak hazánknak és az Egyesült Államoknak” – mondta Fucsku Sándor.

Alácsi Ervin százados, katolikus tábori lelkész áldását követően elismerések átadására került sor. A nemzetközi békemisszió során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül, külföldi katonai szolgálatának befejezése alkalmából a Honvéd Vezérkar Főnöke „Kiemelkedő helytállásért emlékérmet” adományozott Csoma Ferenc zászlósnak. Az MH MTCS első váltás állományában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, külföldi katonai szolgálatának befejezése alkalmából az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka „Emléklapot” adományozott Molnár Zsolt ezredesnek, Nagyfejeő Gábor főtörzsőrmesternek, Kanizsai Sándor Gyula törzsőrmesternek,  „Emléktárgyat” adományozott Nyíri Sándor őrnagynak, Sipos László, Varga Csaba István századosoknak és Takács Andor főtörzsőrmesternek.

Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka, az MH MTCS 1. váltásban teljesített kimagasló helytállásáért „Emléktárgyat és emléklapot” adományozott Erdei Balázs századosnak, Molnár Szabolcs János főtörzsőrmesternek,  „Emléklapot” adományozott Fenyvesi György őrnagynak, Kurucz István főhadnagynak, Kacziba Tibor, Tóth-Urbán Dániel hadnagyoknak, Miskolczi Zsolt főtörzsőrmesternek és Szabadka Gábor Szabolcs szakaszvezetőnek.

Molnár Zsolt ezredes, a kontingens parancsnoka elmondta, hogy fő feladatuk az Afgán Nemzeti Haderőben, egy határőr és egy készenléti rendőr dandárban szolgáló törzstisztek munkájának a segítése volt. Kiemelte, hogy a műveleti területen töltött idő alatt nem érte a kontingenst támadás és mindenki egészségesen érkezett haza.

 
 
MH sajtó - VH
 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a vásárhelyi fajtalankodó

Előzetesben a vásárhelyi fajtalankodó

Kiskorú gyermekei előtt édesanyjukat napi rendszerességgel - legtöbb esetben ittas állapotban - megütötte, rugdosta, fojtogatta. Két kisfiával fajtalankodott! (18 éven felülieknek!)
Bemutatkozott a MIÉP képviselőjelöltje

Bemutatkozott a MIÉP képviselőjelöltje

Tóth Ernő: a jelenlegi magyar élet legnagyobb gondja a rend hiánya. A törvények nagy része hézagos és nem tartalmaz szankciókat. Az elvégzett munkát tisztességesen meg kell fizetni.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.