KözéletHazatért a 8. váltás

2013. augusztus 27., kedd
 

Augusztus 27-én délelőtt missziós visszafogadó ünnepséget tartottak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

 

 

 

Az elmúlt fél évben Koszovóban teljesített szolgálatot az MH KFOR 8. váltásában az a közel 180 fő, akiket Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka köszöntött.

Domján László megköszönte a kontingens munkáját, felidézve a kibocsátó ünnepségen az állomány számára meghatározott feladatokat. Akkor azt kérte: „Teljesítsék azt a szolgálatot, amelyet 23 nemzet a NATO zászlaja alatt, közel 5000 katonájával vállal azért a feladatért, amely Koszovó megerősödését, az államiság tovább erősítését jelenti, amelyért ez a katonai közösség felelősséget és garanciát vállal.”

 

Kiemelt jelentősége van az MH KFOR kontingens számára a portugál nemzettel közös Harcászati Tartalék Zászlóaljban végzett munkának és a műveleti területen, nemzetközi közegben megszerezhető szakmai képzettségnek. A 8. váltás katonái tovább ápolták a helyi lakossággal a jó kapcsolatot, amely küldetésük legalább olyan fontos része, mint a katonai erő – fogalmazott a parancsnok.

 

Takács Attila ezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár napokban kinevezett parancsnoka kiemelte: a kontingens a rá bízott feladatokat maradéktalanul teljesítette, a tapasztalatokat pedig beépítik a kiképzési rendszerbe.

A felsorakozott állomány és a vendégek egyperces néma főhajtással emlékeztek meg katonatársukról, Pászti Zsolt szakaszvezetőről, akit május 22-én Koszovóban, a laktanyában álmában érte a halál.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Itt van minden amit a suliról tudni kell

Itt van minden amit a suliról tudni kell

A Hódmezővásárhelyi Tankerületéhez tartozó közoktatási intézményekben közel 4200-an ülnek az iskolapadba. Részletes tanévi menetrend!
Összeadtunk, kivontunk, konzekvenciát is levontunk

Összeadtunk, kivontunk, konzekvenciát is levontunk

83 ezer bulizó, 100 fellépő, 5 színpad, 7 programhelyszín, és számos program lehetőség biztosította a minőségi szórakozást. Megreformálták a vendéglátást is.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.