KözéletHazánk és a magyar emberek biztonságért

2019. szeptember 14., szombat
 
Hazánk és a magyar emberek biztonságért

Több mint nyolcvan pályakezdő szerződéses katona tett ünnepélyes esküt szeptember 13-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi laktanyájában.

 

 

 

 

 

 

 

Az újoncok kiképzés során tanúsított fegyelmezett, kemény munkáját Takács Attila dandártábornok, szárazföldi haderőnemi szemlélő köszönte meg.

A sikeres elméleti és gyakorlati vizsgákat követően, családtagjaik, barátaik, leendő kollégáik jelenlétében tettek esküt a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában az augusztus elején bevonult – szerződéses tiszti, altiszti és legénységi állományú szolgálatot vállalt – katonák. Hazánk és a magyar emberek biztonsága, országunk határainak védelme iránt elkötelezett fiataloknak Takács Attila dandártábornok, szárazföldi haderőnemi szemlélő kívánt katonai pályájukhoz sok sikert, erőt és egészséget.

 

„A Magyar Honvédségnek mindig szüksége van, és szüksége is lesz jól képzett, felkészült katonákra, kiváló vezetői képességekkel rendelkező parancsnokokra. A megváltozott nemzetközi biztonsági környezet, a hadviselés átalakult rendszere, a gyors iramú technikai és technológiai fejlődés ugyanis eddig ismeretlen kihívások elé állítja katonáinkat. A jelenleg már folyamatban lévő Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program megvalósítása során pedig újabb és újabb képességeket kell majd elsajátítaniuk annak érdekében, hogy egy jól képzett, megbecsült katonákból álló, professzionális, technikai eszközeiben megújuló, ütőképes hadereje legyen hazánknak. Célunk, hogy a Magyar Honvédség a térség egyik legmeghatározóbb haderejévé váljon” – kívánt az esküt tett katonáknak az egyéni céljaik megvalósításához is sikeres életpályát Takács tábornok. 

 
 
VH-MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A város múltjáról valló leletek

A város múltjáról valló leletek

A Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt kétszázötven négyzetméteres területen végeznek próbafeltárást a régészek.
Az Év Alpolgármestere díj Vásárhelyre került

Az Év Alpolgármestere díj Vásárhelyre került

A díjakat a 25. Városi Polgármesterek Randevúján adták át szeptember 13-án Velencén, az esemény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter volt.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.

 
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.