SportHazai pálya de vendéggyőzelem

2017. december 20., szerda
 
Hazai pálya de vendéggyőzelem

A negyedik negyedre is tartogatott izgalmakat a Vásárhely-Pécs NBI B csoportos kosárlabda mérkőzés. Végül Szabó Péter 31 pontja ellenére is a baranyaiak örülhettek, miután az utolsó percekben sem remegett meg a keze a Juhász Olivér által dirigált fiataloknak.

 

 

 

 

 

A Kosársulinak ezúttal sem ment túl jól a játék, így egyelőre várat magára a negyedik siker a bajnokságban.

Nem voltak megilletődve a meccs elején a pécsi fiatalok, Bíró két hármast szórt, amire Vas válaszolt. (5-8) Ekkor még nem is volt olyan rossz a helyzet mint azután, hogy további három trojkát zúdítottak be a vendégek, Utasi edző rögtön időt is kért 9-19-nél. Szerencsére jól sikerült az ébresztés a Vásárhelynél: Molnár és Szabó góljaival háromra csökkent a differencia.

 

Érdekes támadási formát választottak a hazaiak a pécsi zóna ellen, többször jégkorong-mérkőzésen látható, emberelőnyös helyzetben alkalmazott módszerrel, körbe állták a hármas vonalat, majd hosszú passzjátékot követően tüzeltek. Ez azonban arra volt csak elég, hogy ne húzzanak elé a feketék. (34-40) Majd újabb csiki-csuki jött, de Szabó vezetésével ismét háromra jött fel a Csongrád megyei gárda a nagyszünetre.

 

Tovább robotoltak a baranyaiak, akik a harmadik negyed első perceiben ziccerekkel operáltak. Sajnos ez az időszak sem a kék-sárgákról szólt, akik folyamatosan futottak az eredmény után, míg a másik oldalon Krnjajski, Dragasevic és Bíró is remekelt. (52-62) Ismét területvédekezésre álltak a fekete mezesek, amit Szabó lőtt át a hármas vonalon túlról többször, mellé Béres zárkózott fel. 69-65-re jött fel a Hódmezővásárhely, de csak átmenetileg, a pécsiek ugyanis megint offenzívába kezdtek, mellyel 10 pontos előnyre tettek szert a zárójátékrészre.

 

Fel volt tehát adva a lecke a Kosársulinak, ezért agresszív és zavaró védekezésre állt át a gárda, ami ugyan bevált, de a támadó térfélen nem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna. Vas és Molnár vitte ekkor hátán az együttest, de riválisaik sem tétlenkedtek, állandósulni látszott Krnjajskiék 5-6 pontos vezetése, de 81-81-nél utolérték őket Gajic-ék, akiknek bejött a pörgős védekezési szisztéma. Végül azonban a tehetségekkel tele tűzdelt PVSK bírta jobban idekekkel, Popgyákunik hárompontosa után már lehetett tudni, hogy övék lesz a győzelem. 

 

Vásárhelyi Kosársuli – PVSK-Kronosz Kiadó 89-98 (24-27, 21-21, 24-31, 20-19)

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Kovács, Radnóti és Lövész.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 300 néző.

Kosársuli: SZABÓ 31/15, Bálint -, Molnár 12, Vas 13/9, Gajic 18.
Csere: Horváth 2, Szarka -, BÉRES 10/3, Kun 3/3.
Edző: Utasi Gábor

 

Pécs: DRAGASEVIC 20/12, BÍRÓ 17/6, KRNJAJSKI 19/6, POPGYÁKUNIK 17/9, Kővágó-Laska 12.
Csere: Benke 6, Riskó 4, Berkics 3/3.
Edző: Juhász Olivér

Utasi Gábor: „Már a mérkőzés előtt tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk a Pécs ellen még hazai pályán sem. Az ellenfél fiatal játékosai ezt teljes mértékben igazolták is. Hiába dobtunk jó százalékkal, és büntetőztünk hibátlanul, ma este ez kevés volt. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!”

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vádemelés a vásárhelyi futtatók ellen

Vádemelés a vásárhelyi futtatók ellen

A Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság vádemelést javasol azzal a hódmezővásárhelyi férfivel és nővel szemben, akik egy fiatalkorú lányt prostitúcióra vettek rá. Videóval!
Életműdíj Hernádi Gyulának

Életműdíj Hernádi Gyulának

A Délmagyarország Kiadó december 19-én tartotta a hagyományos Év sportolója díjátadó gáláját a szegedi Hungi Vigadóban. Az idei 20 díjazott egyike a Hód TC elnöke.

Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.