SportHatártalan kosarazás

2013. június 20., csütörtök
 
Határtalan kosarazás

Három ország 12 kosárcsapata találkozik a hétvégén Hódmezővásárhelyen. A kosártornát a Kosársuli Sportegyesület szervezi.

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Kosársuli Sportegyesület és a vajdasági Košarkaški Klub Čoka közös pályázata alapján a “Sport Határok Nélkül” program keretében az egyesületek közös kosárlabda tornákat és edzőtáborokat rendeznek, közös képzéseket szerveznek edzők, testnevelők és játékvezetők számára.

Megírtuk, a projekt első találkozója idén március 29-és és 30-án volt Hódmezővásárhelyen. Alig egy hónappal később már meg is rendezték a Hódtói Sportcsarnokban az első tornát, amelyen 3 szerb, 3 román és 5 magyar 1998-as és 1999-es korosztályú csapat mérte össze erejét.

 

Június 22-23-án ismét kosárlabda tornát rendeznek a Hódtói Sportcsarnokban és a Kaszap utcai tornacsarnokban, ezúttal is 6 magyar csapat mellett, 3 vajdasági és 3 erdélyi csapat méri össze tudását a két nap alatt.

 

Program:

 

Szombat

 

 

Hódtói Sportcsarnok                                                 Kaszap utcai terem

 

  9.00   A1: Vásárhelyi Ráják – KK Csoka                 9.00   C1: Vásárhelyi Tornádók – KK Knezevac

10.30   B1: Vásárhelyi Hódok – Timisoara               10.30   B2: Szögedi Harcsák – KK Kikinda

12.00   A2: Jövő Bajnokai – CNS Déva                      12.00   C2: Szedeák Kék Tigrisek – Lugoj

 

14.00   B1győztes – B2győztes                     14.00   B1vesztes – B2vesztes

16.00   A1győztes – A2győztes                    16.00   A1vesztes – A2vesztes

17.30   C1győztes – C2győztes                     17.30   C1vesztes – C2vesztes

 

 

Vasárnap        

 

Hódtói Sportcsarnok                                                 Kaszap utcai terem

 

A három csoportgyőztes csapat körmérkőzéses formában eldönti az 1-3. helyet.

A három csoportmásodik csapat körmérkőzéses formában eldönti a 4-6. helyet.

 

A további 6 csapat játszik még 2-2 meccset, olyan csapatokkal – amelyekkel még nem játszott. 

 

Olvassa el ezt is!

A gyereknek csak jót

A gyereknek csak jót

A holnap nyíló kétnapos szegedi kiállításra ellátogató szülőknek szeretnének kedveskedni azzal, hogy a kézzel készített, valódi bőr egy pár gyerekcipőt és egy pár szandált tízezer forintos áron vásárolhatnak meg.
Volt okuk az örömtáncra

Volt okuk az örömtáncra

A Koczka Kézisuli nagyszerű győzelmével végződött hétvégi Országos Kézilabda Gyermekbajnokság döntőjét, magáról megfeledkezett szülők szitkozódó ordítozásai zavarták meg. Képekkel!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.