SportVolt okuk az örömtáncra

2013. június 18., kedd
 

Csongrád és Bács-Kiskun megye négy legerősebb, legifjabb szivacskézilabda csapata találkozott a hétvégén az Erima Országos Kézilabda Gyermekbajnokság, Badó László régió, 2. fiú döntőjében Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 


A döntőt rendező Koczka Kézisuli csapatán kívül, a Szentes SI, illetve a Kecskeméti Sportiskola A és B csapata szerepelt. A vásárhelyi fiúk valamennyi lejátszott mérkőzése győzelemmel végződött és ezzel megszerezték a Koczka Kézisuli történetének második bajnoki címét.

 

Végeredmény:

 

1. Koczka Kézisuli

2. Kecskeméti Sportiskola "LA"

3. Kecskeméti Sportiskola "A"

4. Szentes SI

 

A Koczka Kézisuli bajnokcsapatának névsora: 

Csaba Gergely, Jelencsik Péter, Kis Gergely, Kovács Viktor, Lőkös Bálint, Nagy Zsigmond, Ombódi Balázs, Rákos Dániel, Tatár Dávid

A csapat edzői: Koczka Gergő és Koczka Dorina

 

Koczka Gergő: "Hosszú út vezetett a két bajnoki címünkig, köszönöm a csapat példaértékű edzésmunkáját. Fegyelmezett játékkal, szoros mérkőzéseken diadalmaskodtunk. Nagyszerűnek tartom, hogy hazai pályán a bajnokságban idén egyetlen csapat sem tudott legyőzni minket. Jövőre még nagyobb eredményekre készülünk, még több csapattal, még több játékossal. Köszönöm az egyesület nevében az egész éves támogatást, a bajnoki címeket azoknak ajánlom, akik valamilyen formában hozzájárultak a sikerhez."

 

Mind a Koczka Kézisuli, mind pedig a szülők tájékoztatása szerint sajnálatos közjáték zavarta meg a döntőt, amikor egy magáról megfeledkezett kecskeméti szülő minősíthetetlen hangnemben kérte számon az egyik vásárhelyi kisfiútól a mérkőzés alatti védekezését.       

A második mérkőzésük után fiút az öltözőbe menet megállították, emelt hangon szitkozódva fejezték ki a nekik nem tetsző, ám amúgy kiváló védő munkáját. Ezek után a vásárhelyi kisfiú sírva rohant be az öltözőbe. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy édesanyja is sírva fakadt.  A Koczka Kézisuli edzője szerint a következő, mindent eldöntő mérkőzésre, többszöri győzködés után, a fiú szinte rettegve lépett a pályára, majd amikor melegíteni kezdett, a kecskeméti „szurkolók” a pályára lépve ismét letámadták. A pályára rontó szülőket a csapat edzőjének, Koczka Gergőnek nagy szóváltások közepette kellett, szó szerint ellöknie a Kézisulis sportoló közeléből. A játékvezetők ekkor felszólították a kecskeméti szülőket, hogy menjenek fel az emeleti lelátóra.

Koczka Gergő az eset kapcsán kijelentette, remélhetőleg többet ilyen jelenet soha nem fordul elő. A mozgás öröme, a sportolás mindennél többet ér, főleg a legkisebb korosztálynál

 

Olvassa el ezt is!

A gyereknek csak jót

A gyereknek csak jót

A holnap nyíló kétnapos szegedi kiállításra ellátogató szülőknek szeretnének kedveskedni azzal, hogy a kézzel készített, valódi bőr egy pár gyerekcipőt és egy pár szandált tízezer forintos áron vásárolhatnak meg.
Óvoda helyett családi napközi

Óvoda helyett családi napközi

Családi napköziben is teljesíthető lesz az óvodáztatási kötelezettség a gyermek hároméves korától. Hódmezővásárhelyen már tíz családi napközi működik.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.