Kultúra, oktatásHangulatjelentés a manézsból

2014. április 5., szombat
 

Az Eötvös Cirkusz hódmezővásárhelyi előadásainak mindegyikén telt ház volt. A cirkuszi előadások nemcsak a gyerekeknek, de a felnőttnek is felhőtlen szórakozást ígérnek.

 

 

Fotók: Damó Adrienn VH

 

 

A világhírű társulat csütörtöktől vasárnapig turnézik Vásárhelyen, vagyis már csak vasárnap 11 és 15 órától látható a 40 fős társulat és a sok állat Nagy kaland című műsora.   

Fotótudósításunk az Eötvös Cirkusz előadásának hangulatát idézi.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Igazi cirkusz Vásárhelyen

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kórház bejáratánál sodorta el

A kórház bejáratánál sodorta el

Egy teherautó alá esett és meghalt egy nő Hódmezővásárhelyen.
A Fidesz szerint azonosították a plakátrongálokat

A Fidesz szerint azonosították a plakátrongálokat

A rongálást leginkább a Fidesz plakátjai sínylették meg, a tapasztalatok szerint más párt hirdetéseit is letépték, lefestették.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...