GazdaságHamarosan indul a földárverés Vásárhelyen is

2015. október 26., hétfő
 
Hamarosan indul a földárverés Vásárhelyen is

Hódmezővásárhelyen december elejétől három helyen lesz földárverés. A 3 hektárnál kisebb földekre pedig folyamatosan lehet pályázni.

 

 

 

 

 

 

A Nemzeti Földalap a megyei kormányhivatalok részére már átadta a mintegy tízezer 3 hektárnál nagyobb terület adatait, a többi, mintegy 41 ezer 3 hektár alatti földrészét pedig folyamatosan hirdeti meg, így a szerződéskötések is folyamatosak lesznek. Az árveréseket a megyei kormányhivatalok és a Nemzeti Földalap munkatársai koordinálják.

 

A döntően szántó művelési ágba tartozó állami földterületek árverésén a licit az 5,5 millió hektár magyarországi termőterület mintegy 7 százalékát, nagyjából 350-400 ezer hektárt érint.

 

Fazekas Sándor néhány hete kijelentette, a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy átláthatóan, nyilvános keretek között történjen meg az állami földek értékesítése, így nemcsak a vásárolni szándékozók, hanem az érdeklődők is jelen lehetnek. A törvény értelmében egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, a programban helyben lakó gazdák indulhatnak, a licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Az árverés a piaci ár plusz 10 százalékról indul - mondta.

 

Az árverésen az nyer, aki a legmagasabb árat kínálja, a szabályozás szerint elővásárlási jogot élveznek egyebek között a haszonbérlők. A nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési-terhelési tilalom mellett, az állam visszavásárlási jogának bejegyzésével. Ha egy terület nem kel el, azt újra meghirdetik, lefelé nincsen licit, felfelé viszont nincsen határ.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint Hódmezővásárhelyen három helyen lesz földárverés:

A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal - Földhivatali Osztály épületében, a Petőfi utca. 6. szám alatt 2015. december 2-től december 11-ig,

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében, 2015. december 14-től december 30-ig.

A Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földművelésügyi Főosztály - Növény- és Talajvédelmi Osztály épületében, a Rárósi út 110. szám alatt 2015. december 2-től december 30-ig.

 

(Az árverési hirdetményekből kiderül, hogy Hódmezővásárhely térségében 34 földterületet hirdettek meg. Ezek 1 és 2,7 HA nagyságúak, azonban ezeket földrészleteket nyilvános pályáztatás illetve árverés mellőzésével, hirdetmény útján értékesítik. Összesen 34 kisebb földterületre lehet pályázni.)

 

A Hódmezővásárhely és térségében a 3 HA-nál nagyobb földekre az árveréseket a Városháza Dísztermében tartják, december 14-től.

A regisztrációra az árverési napokon reggel 7  és 10 óra között kerül sor, az aznap árverésre kerülő valamennyi földrészlet tekintetében az árverési hirdetményekben rögzítettek szerint. Az egyes napokon árverésre kerülő ingatlanok pontos adatai az árverési hirdetmények mellékleteiben találhatóak.

A Csongrád megyei földterületek árverési hirdetményei a Nemzeti Földalap honlapjának (www.nfa.hu) - „Értékesítés” menüpontja alatt érhetők el.

Továbbá a Csongrád Megyei Kormányhivatal honlapján (www.csmkh.hu) – „Ügymenetek” első menüpont (3 HA térmértéket meghaladó földrészletek árverés útján történő értékesítése), illetve kifüggesztés útján.

 
 
VH-NFA
 

Olvassa el ezt is!

Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Újra kitört a kéknyelv-betegség

Újra kitört a kéknyelv-betegség

Az eltelt egy év alatt a betegséget sikerült visszaszorítani, azonban a napokban újabb hazai kitöréseit találták meg, többek között Csongrád megyei kérődző állományban is.
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát