Kék hírekHamar elkapták

2018. május 29., kedd
 
Hamar elkapták

Meccsnézés közben lopták el egy hódmezővásárhelyi férfi kerékpárját egy helyi vendéglátóhely mellől. A rendőrök a város térfigyelő kameráinak segítségével rövid időn belül megtalálták a kétkerekűt.

 

 

 

 

 


A férfi kerékpárral érkezett május 22-én 21 órakor a presszóhoz, hogy focimeccset nézzen a barátaival. Mivel otthon felejtette a zárt, nem tudta lezárni kerékpár, melynek kosarában benne maradt a lakáskulcsa is. Mintegy két óra múlva, mikor hazaindult észrevette, hogy a bicikli már nincs ott ahol hagyta.

A férfi feljelentést tett a rendőrségen. A hódmezővásárhelyi körzeti megbízottak a város térfigyelő kameráinak felvételei alapján azonosították a presszó egyik vendégét, aki a kerékpárral távozott a helyszínről. A kamerák segítségével visszakövették a gyanúsított napját és megállapították azt is, hogy honnan indult el. A rendőrök egy helybeli szállásadóhoz csengettek be, ahol megtalálták a biciklit és a férfit is, aki csak néhány napot töltött a városban, és ittasságára hivatkozott, mikor a lopásról kérdezték. A férfi a cselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy megbánta tettét.

 

A hódmezővásárhelyi rendőrök lopás vétség elkövetése miatt indítottak eljárást a férfival szemben, a kerékpárt és a lakáskulcsot pedig visszaadták a tulajdonosának.

 

A rendőrség felhívja a figyelmet arra, hogy:

  • - ha a kerékpárt ha magára hagyja a tulajdonos, minden esetben zárja le!
  • - célszerű a hátsó kereket és a zárt valamilyen rögzített tárgyhoz hozzázárni!
  • - használjon jó minőségű magas besorolású kerékpárzárt!
  • - a nagyobb biztonság érdekében kerékpárját felszerelheti kerékpárriasztóval, illetve GPS nyomkövetővel is.
  • - érdemes csatlakozni a Bikesafe országos kerékpárregisztrációs-programhoz is. 
 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

A kegyetlen gyilkosság újabb részletei

A kegyetlen gyilkosság újabb részletei

Az alkoholista nő, az idős szüleit az élettársával ölette meg, majd ő maga gyújtotta be a gázpalackot. Ezután egész éjjel járták a várost és italoztak.
Budapest után Vásárhelyen lesz a nagyszabású kiállítás

Budapest után Vásárhelyen lesz a nagyszabású kiállítás

Június 3-án nyílik a Tornyai János Múzeummal és Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal közös, Vásárhelyi művészélet 1900-1990 című kiállítás.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.