Kék hírekHalálos fenyegetés - vádemelés

2015. április 18., szombat
 
Halálos fenyegetés - vádemelés

A vásárhelyi nő megfenyegetett egy helybeli sportbolt tulajdonost, egy háziorvost, a főjegyzőt. Négy autót is megrongált. 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli nővel szemben, aki több embert fenyegetett meg a városban életveszélyesen, illetőleg több gépkocsit rongált meg minden különösebb indok nélkül. A vádirat szerint a vádlott 2014 decemberében egy helybeli sportbolt tulajdonosát fenyegette meg azzal, hogy megöli, amennyiben nem adja vissza térítés nélkül az önkormányzatnak az üzletét, valamint egy orvosi rendelőben helyezett el levelet azzal, hogy amennyiben a címzett nem mond le politikai pártban viselt tisztségéről, úgy elvágja a torkát.

Ugyanígy idén januárban a polgármesteri hivatal által kihelyezett karácsonyi díszeket és karácsonyfákat rongálta meg, illetőleg fenyegette meg személyesen és levélben a főjegyzőt, hogy amennyiben nem mond le a tisztségéről, akkor elvágja a torkát. A sértettek egyik esetben sem tettek eleget a fenyegetéseknek.  

 

Ezen túlmenően a vádlott 2014 decemberében, illetőleg 2015 januárjában négy személygépkocsit rongált meg Hódmezővásárhely belterületén. Egy esetben a temető előtt parkoló gépkocsi szélvédőjét, valamint egyik ajtóüvegét törte be, másik esetben egy utcán parkoló autó szélvédőjét törte be sörösüveggel. A harmadik esetben egy parkoló autót köpött le, valamint letörte annak ablaktörlő lapátját. A negyedik esetben pedig a közlekedő gépkocsi motorháztetejét rongálta meg oly módon, hogy a nála levő bevásárlókocsit a motorháztetőre dobta, végighúzva azon azt.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a vádlottat többek között 3 rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletével, 5 rendbeli garázdaság vétségével, 2 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja. A vádlott a vádemeléskor előzetes letartóztatásban volt, bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.

 
 
VH-Szegedi Ügyészség
 

Olvassa el ezt is!

A páratlan régészeti lelet története

A páratlan régészeti lelet története

A kingéci ezüstleletről szóló előadás a régészet iránt fogékony vásárhelyeik számára különösen érdekes, de valószínű szakmai szempontból is fontos lesz.
Tizenegy napig hallgatott

Tizenegy napig hallgatott

A hódmezővásárhelyi nyomozók elfogták B. Norbertet aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 17 éves lányt. Kihallgatását követően őrizetbe vették.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát