Kék hírekHalálos baleset a mártélyi úton

2014. április 7., hétfő
 
Halálos baleset a mártélyi úton

A ma kora reggel a Hódmezővásárhely határában történt súlyos balesetnek egy mártélyi és egy vásárhelyi lakos az áldozata.

 

Fotók: MTI

 

 

A helyszíni szemle elsődleges adatai szerint egy motorkerékpáros tartott Hódmezővásárhely felől Mártély irányába április 7-én a kora reggeli órákban. Egy Opel személygépkocsi a motoros előzésébe kezdett, amikor frontálisan összeütközött egy Mártély felől érkező szintén Opel gépkocsival.

 

A baleset következtében mind a két sofőr elhunyt. A balesetnek további két súlyos és két könnyebb sérültje is vanőket a mentők kórházba szállították - tudtuk meg dr. Szenti Szabolcstól, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivőjétől.

 

Olvassa el ezt is!

A kórház bejáratánál sodorta el

A kórház bejáratánál sodorta el

Egy teherautó alá esett és meghalt egy nő Hódmezővásárhelyen.
Megvan a bajnokság 16. győzelme

Megvan a bajnokság 16. győzelme

Ezzel az idegenbeli sikerrel biztosan őrzik Utasi Gábor tanítványai első helyüket a rájátszás középső csoportjában.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.