SportHajszálnyira a győzelemtől

2018. február 4., vasárnap
 
Hajszálnyira a győzelemtől

Az utolsó másodpercig nyitott volt a győzelem kérdése, ám végül a taktikusan és pörgősen játszó, tehetséges fiatalokkal felálló Vasas Akadémia győzött a Kosársuli ellen.

 

 

 

 

 

A szombat esti derbin végig a fővárosiak irányítottak, de végül csak óriási izgalmak árán örülhettek a Hódtói Sportcsarnokban.

Néhány perc vásárhelyi vezetés után felvette a ritmust a Vasas, a fiatalok gyors, betörésekre épülő kosárlabdával operáltak, ami bejött nekik, és fordítottak. (7-13) Vas Péter vitte hátán a társait, de 9 pontja csak arra volt elég, hogy a frissebb és eltökéltebb alakulat benyomását keltő fővárosiak lőtávon belül maradjanak.

Rengetegszer támadták a gyűrűt közelről a fürge Borosék, akik a szerencsével sem álltak hadilábon. 6 minutummal a félidő előtt 27-32 állt a táblán a kosarakon szépen megosztozó piros-kékek javára. A budapestiek iramát felvéve, ám inkább kapkodva kezdett kosarazni a Vásárhely, így nem tudott csökkenteni hátrányán Utasi Gábor legénysége a nagyszünetre. (34-40)

 

Az akadémisták kezdték jobban a meccs második felét, Völgyi és Boros vezetésével 47-39-re mentek el, de Szabó Péter csontnélküli triplája után már a vendégek mestere hívta az oldalvonalhoz fiait. Bejött Faragó Péter húzása: csapata az 5 pontos előnyt pikk-pakk 16-ra hízlalta. Nem volt könnyű helyzetben a Hódmezővásárhely, de Béresék még néhány pontot visszahoztak a záró játékrészig, amit 12-vel kellett volna megnyerniük a sikerhez. (52-63)

Nem adta fel a harcot a Kosársuli, Vas és Szabó vezetésével 6-ra közelítették meg riválisaikat. Boros és Kozma azonban higgadt maradt és két hármast értékesítve ismét magabiztosabb távolságba juttatták egyesületüket. Nem dőlt el még a győzelem sorsa, a padról beálló Horváth Martin meglepetésre szórt egy trojkát, majd Béres labdaszerzésből ziccerezett, 4 pont volt már csak a differencia. Ez még semmi sem volt, mivel az izgalom 8 másodperccel a vége előtt hágott a tetőfokára. Ekkor már csak kettővel mentek Kozmáék, ám Varga utolsó másodperces, hárompontos vonal mögül eleresztett lövése célt tévesztett, mindez a Vasas Akadémia sikerét jelentette.

 

Vásárhelyi Kosársuli – Vasas Akadémia 76 – 78 (20-26, 14-14, 18-23, 24-15)


NBI B csoport, alapszakasz, vezette: dr. Varga Z., Borgula Gy. és Zalai Á.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 280 néző.

 

Kosársuli: Szabó 11/3, Bálint 5/3, Béres 7/3, VARGA 26/3, VAS 20/6.
Csere: Gajic 4, Horváth 3/3, Pavlovic -, Szarka -, Domján -, Kun -.
Edző: Utasi Gábor

 

Vasas: KISS 14, BOROS 19/9, KOZMA 12/9, Andrássy 8, Völgyi 12.
Csere: Barócsi 5/3, Sólyom 7, Steier -, Kovács 1.
Edző: Faragó Péter

 

Utasi Gábor: „Sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk, gratulálok a tehetséges és rendkívül motivált Vasasnak a győzelemhez!”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Elkészült a 2017-es hazai szextérkép

Elkészült a 2017-es hazai szextérkép

Rejtély Vásárhely helyezése a listán, de a szomszéd-városok közül kettőt jól teljesített! Makó a 6., míg Szentes a 14. helyen végzett.
Osztottak is szoroztak is a vásárhelyi közgyűlésen

Osztottak is szoroztak is a vásárhelyi közgyűlésen

Elfogadták a költségvetést. Húsvét előtt 10 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok. Felvetődött a vállalkozások építményadójának csökkentése.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.