BulvárHahó, itt vagyunk!

2020. január 1., szerda
 
Hahó, itt vagyunk!

A nulla óra egy perc és nulla óra huszonöt perc az első vidéki és az első fővárosi idei babaszületési rekordidő. A vásárhelyi kórházban 24 órán belül várható újszülött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Zala megyei Kanizsai Dorottya Kórház tájékoztatása szerint Kovács Patrik nulla óra egy 1 perckor 3050 grammal, 53 centiméterrel, természetes úton jött a világra.

A kisfiú a 29 éves édesanya negyedik gyermeke, családban először egy kislány, majd három fiú született. A baba és édesanyja egyaránt jól vannak.

A Bajai Szent Rókus Kórházban éjjel 0 óra 1 perckor segítették világra az új esztendő első gyermekét. A kisfiú – Trszkits Endre – 3940 gramm súllyal és 53 centiméterrel született, császármetszéssel. A 27 éves mélykúti édesanya, akinek Endre az első gyermeke, és a kisfiú is jól vannak.

Budapesten kislány lett az első fővárosi újszülött.

A gyermek a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben jött világra 0 óra 25 perckor. A kislány 3120 grammal született és az Elvira nevet kapta. A fővárosi állami intézmények szülészetei közül másutt is született gyermek az új év első napján, de ők mind 1 óra után.

 

Hódmezővásárhely idén nem született baba január elsején, információink szerint azonban várható a közeli órákban.

 

Tavaly Csongrád megye kórházai közül a hódmezővásárhelyiben született meg az új év első babája. Január elsején, hajnali 3 óra 20 perckor sírt fel a hódmezővásárhelyi kórházban Gyömrei Beáta babája, Luca.

2018-ban január elsején 16 óra 20 perckor született Hódmezővásárhely első babája, Kócsó András Kolos.

2017-ben a hódmezővásárhelyi kórház is remek idővel írta be magát a Újévi babák sorába, a maga 0 óra 18 percével. Azonban a 3740 grammal született Bendegúz még nem a vásárhelyi statisztikát erősítette, ugyanis a szegedi család a vásárhelyi szülészetet választotta a baba világrahozatala helyszínének. Január elsején reggel szintén született egy baba, azonban az anyuka kiskunhalasi volt.

2017-ben az első vásárhelyi baba végül csak január 6-án császármetszéssel látta meg a napvilágot, Balázsné Takács Veronika babája, Dominik Dénes.

 

Hódmezővásárhelyen a következő 24 órában várható baba születése.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vége és kezdete az évnek

Vége és kezdete az évnek

Tiltás is kötődik január elsejéhez, a legismertebb, hogy ezen a napon semmit nem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

Ezeken a napokon nem dolgozunk 2020-ban

2020-ban csupán két munkanap-áthelyezéssel kell tervezniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak. Az első hosszú hétvége a húsvéti időszakra esik majd.
A Holtág szerelmese

A Holtág szerelmese

Varga András vásárhelyi fotós évtizedek óta szenvedélyesen megörökíti a Tisza, a Mártélyi Holtág évszakait, ezúttal a téli pihenőjében is varázslatos tájat. Képekkel!
Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Hogyan táplálkozzunk télen, hogy elkerüljük a betegségeket?

Megfázás, torokgyulladás, járványok, vírusok, hasmenés, emésztőszervi problémák... Tél szinte nem múlik el anélkül, hogy ezek legalább egyike át ne vonuljon a családon.
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.