KözéletHa esik ha fúj

2013. október 22., kedd
 
Ha esik ha fúj

 A zuhogó eső és a hideg ellenére 80 versenyző vett részt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár járőrbajnokságán. A 10 férfi és 2 női járőrcsapat a legmostohább őszi időjárásban állt rajthoz.

 

 

 

 

 

A lőgyakorlatot nehezítette meg a legjobban az eső, hiszen a lőlapok szinte leáztak a táblákról. A megmérettetés azonban nem szakadt félbe, a csapatok sorban teljesítették a kiírás minden pontját. A versenyzőknek a 26 és 17 kilométeres táv meghatározott pontjain különböző feladatokat kellett teljesíteniük. A tízméteres, feszített kötélen mászás után a sebesültszállítás következett, ahol ötven métert kellett megtenniük hordággyal, amelyen az egyik „sebesült” csapattag feküdt (az összes felszerelésével), majd a kézigránátdobás volt soron (30 illetve 20 méteres távolságba, adott célterületre), végül a gépkarabély (mért időre) szét- és összeszerelése zárta a sort.

A kötélmászás és a sebesült szállítás között egy speciális „pontkereséses” feladatot is beterveztek a szervezők. Ennek végrehajtása nem volt kötelező, de sikeres teljesítés esetén előnyhöz jutatta a tereptani ismereteket gyorsan és ügyesen alkalmazó csapatot. Horváth Béla százados, a dandár testnevelő tisztje elmondta: az időjárási körülmények dacára az állomány fegyelmezetten és motiváltan hajtotta végre a feladatokat, a verseny alatt sem személyi sérülés nem történt, sem a felszerelésben vagy a fegyverzetben nem keletkezett kár.


Végeredmény:

Női verseny:

1. hely: 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj járőrcsapata
2. hely: Művelettámogató Műszaki Zászlóalj járőrcsapata

Férfi verseny:

1. hely: 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj járőrcsapata
2. hely: 39. Lövészzászlóalj 1. század járőrcsapata
3. hely: Harctámogató műszaki század járőrcsapata
4. hely: 39. Lövészzászlóalj 3. század járőrcsapata
5. hely: Logisztikai zászlóalj járőrcsapata
6. hely: 39. Lövészzászlóalj törzstámogató század járőrcsapata

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

A legfontosabb dolgok kötelező váltáskor

A legfontosabb dolgok kötelező váltáskor

Legalább annyire fontos, hogy szerződéskötés, sőt választás előtt tekintse át az adott biztosító üzleti szabályzatát is, mert az apró betűk itt lehetnek elrejtve. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat!
Három meccs - három Kosársuli győzelem

Három meccs - három Kosársuli győzelem

A remek első negyednek köszönhetően összességében közepes játékkal is simán nyert az EnterHód Óbudán, de Drahos nélkül bajban lettek volna.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...