MozaikGyerekeknek is barátságos?

2016. július 23., szombat
 
Gyerekeknek is barátságos?

Hódmezővásárhely tavaly nyerte el a Gyermekbarát település címet. Most 10 és 18 év közötti fiatalokat kérdeztek, mit is jelent ez a számukra.

 

 

 

 

 

 

 

Gyermekbarát Település Díjat kapott tavaly októberben Hódmezővásárhely az UNICEF magyarországi bizottságától. Először hirdették meg a pályázatot, melyen az ország 27 települése vett részt. 

 

Most megkérdezték a 10 és 18 év közötti fiatalokat, mit jelent számukra a „gyermekbarát település” fogalma.

 

Elsősorban a biztonságos településeket tartják gyerekbarátnak, de fontos számukra az is, hogy beleszólhassanak az őket érintő döntésekbe - ez derült ki abból a kutatásból, amelyet az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány megbízásából készített a GfK Hungária Piackutató Intézet.

A most elkészült, úgynevezett feltáró, de nem reprezentatív adatfelvétel fontosabb megállapításait sajtótájékoztatón ismertették Budapesten. A felmérés során a 10-14 és a 15-18 éves korosztályból száz, illetve hetven fiatalt kérdeztek meg egyebek mellett arról, mit jelent számukra a gyerekbarát környezet, közösségi tér, település.

A Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója által ismertetett kutatás egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a gyerekeket érdekli, mi zajlik a településükön, és jól meg is tudják fogalmazni, mit szeretnének, melyek azok a dolgok, amelyeken szerintük változtatni kellene.

A gyerekek szerint a hivatalokban, közösségi terekben általában nincsenek rájuk tekintettel és nem kapnak elég információt. Ez alól egyetlen közintézmény jelent kivételt: a könyvtár, amely a szemükben kifejezetten pozitív, kedvelt közösségi tér, ahová ezért szívesen is járnak.

A fiataloknak a saját településükkel szembeni elvárásuk elsősorban az, hogy biztonságban élhessenek, ugyanakkor szeretnék, ha ott az életkoruknak is megfelelő kikapcsolódási lehetőségek is elérhetők lennének.

A felmérés szerint a gyerekek véleménynyilvánítás iránti igénye függ az iskolai és a családi szocializációtól, de a középiskolások körében már a fiatalok nemétől is. Így például a 15-18 éves fiúk inkább az interneten szerveznének mozgalmat érdekeik érvényesítésére, míg a lányok inkább utcai tüntetéseken fejeznék ki véleményüket.

A GfK Hungária kutatását annak apropóján ismertették, hogy az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány idén - immár másodjára - meghirdette Gyermekbarát település pályázatát. A címre és az azzal járó 2-2 millió forintos - az Emberi Erőforrások Minisztériumától kapott - támogatásra azok az önkormányzatok pályázhatnak, amelyek a gyermekek jogait - több szempont alapján - kiemelt kérdésként kezelik, és ezt a jövőben is biztosítani akarják.

Tavaly a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd, valamint Hódmezővásárhely és Óbuda-Békásmegyer önkormányzata nyerte el a címet, Vásárhely egyébként elsősorban az oktatás átalakítása és a szegregáció megszüntetése miatt érdemelte ki a Gyermekbarát Település címet.

 

A nyertes települések a gyermekbarát címet később sem vesztik el, mert a helyi programokra az UNICEF továbbra is odafigyel. Danks Emese, az alapítvány ügyvezető igazgatója szerint így a jövőben a gyermekbarát települések akár klubba szerveződhetnének, ezzel is erősítve gyermekbarát szemléletüket.

 
 
VH-UNICEF
 

Olvassa el ezt is!

Mi várható a hódmezővásárhelyi ingatlanpiacon?

Mi várható a hódmezővásárhelyi ingatlanpiacon?

A Hódmezővásárhelyen eladásra kínált ingatlanok árai a szegedi és békéscsabai viszonylatnál kedvezőbbnek számítanak. Vajon meddig?
Balázs József a Tankerületi Központ élén

Balázs József a Tankerületi Központ élén

Vásárhely, Makó, Csongrád, Szentes eddigi tankerületeinek, összesen 27 intézménye került a központhoz, az önállóság nagyobb, a működés egyszerűbb lesz.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.