Kék hírekGyanús tűzesetek Vásárhelyen

2014. február 24., hétfő
 
Gyanús tűzesetek Vásárhelyen

Február 21-én a késő esti órákban Hódmezővásárhely – Batidán egy tanya udvarán csaptak fel a lángok: egy fészer, illetve összehordott szemét égett, mintegy 50 négyzetméteren.

 

 

 

Vasárnap este kevéssel kilenc óra előtt két hódmezővásárhelyi gépjárműfecskendő és egy vízszállító gépjármű oltott el egy hódmezővásárhelyi tanyán keletkezett tüzet. A helyszínen körbálás lucerna égett, amely állattartó épületeket veszélyeztetett. Egy fő könnyebb füstmérgezést szenvedett.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint a Sarkaly környéki tanyán ez már a harmadik ismeretlen okból keletkezett tűz, ezért a szokásos tűzvizsgálati eljárás mellett, bűncselekmény gyanúja miatt a Rendőrség is vizsgálatot indított.

 
 
Forrás: Katasztrófavédelem
 

Olvassa el ezt is!

Menni vagy nem menni? - Iskolaérettség

Menni vagy nem menni? - Iskolaérettség

Mint minden évben, a vásárhelyi szülők körében most is fellángol a vita, menjen vagy ne menjen iskolába, aki év közben tölti be 6. életévét? Nehéz a döntés, sok a kérdés, és még több a különböző szemléletű válasz.

Előzetesbe került a kertvárosi rabló

Előzetesbe került a kertvárosi rabló

A brutális rabló eltörte az egyik néni vállát. A két 83 éves nőnek a sérüléseik mellett, 16 ezer illetve 35 ezer forint kárt okozott. Több bűncselekmény miatt folyik ellene eljárás.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.