Kultúra, oktatásGondolkodom, tehát ott vagyok 2012-ben is

2012. január 12., csütörtök
 
Gondolkodom, tehát ott vagyok 2012-ben is

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. szlogenje erre az évre még inkább érvényes, hiszen a nemrég nyilvánosságra került felsőoktatási finanszírozási rendszert figyelembe véve, a felvételizőknek alaposan kell tájékozódniuk.

 

Képünk a 2011-es kiállításon készült (Fotó: VH archív)

 

 

Erre pedig a legalkalmasabb a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás. Január 20-21-én a Papp László Budapest Sportarénában várhatóan a tavalyi évhez hasonlóan 30 000 látogató, szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény standján tájékozódhat, valamint megismerkedhet a legújabb oktatási fejlesztésekkel, taneszközökkel, módszerekkel. Közel 200 kiállító mellett színvonalas szakmai programmal és előadásokkal várják az iskolák tanárait és vezetőit is, illetve az oktatás különböző területein érdekelt szakembereket.

 

Az egyes felsőoktatási intézmények standjánál, a továbbtanulásra készülő középiskolások gyakorló egyetemistáktól, főiskolásoktól kaphatnak választ kérdéseikre, színesebb, személyes élményeken is alapuló tájékoztatással könnyítendő a megfelelő iskola kiválasztását. A Szegedi Tudományegyetem nagy „szigetstandján” is egyetemisták válaszolnak a kérdésekre. Hagyományosan mind a 12 kar képviselteti magát.

 

Mári Edit, az egyetem Mezőgazdasági Karának tanára elmondta, idén is három hallgató fogadja a 115 éves tradícióra épülő agrároktatás iránt érdeklődőket. A karra mezőgazdasági mérnök és vadgazda mérnök Bsc alapképzés nappali, vagy levelező tagozatára lehet jelentkezni, majd a mezőgazdasági vállalkozói, a mezőgazdasági környezetvédelmi, az  agrárgazdasági és logisztikai, a társállattenyésztői és a  kertészeti és növényvédelmi specifikáció közül lehet választani.

 

Dr. Bodnár Károly dékán a VH-nak nyilatkozva elmondta, a 6+1 féléves Bsc képzésük, a bolognai rendszer alapján, erősen gyakorlatorientált, magas színvonalú, nagy vonalakban azonos a többi agrárfelsőoktatási intézménnyel. Ennek jelentősége akkor látszik igazán, amikor családok utazásra, kollégiumi-, vagy albérleti elhelyezésre, a napi étkezésre fordítható anyagi lehetőségeit mérik fel. A dékán szerint a kar belvárosi épülettömbjében lévő felújított kollégiumukban minden nappali tagozatos hallgató kaphat szobát. Azt is elmondta, a tavalyi ponthatárok az ország hasonló adottságú agrárképző egyetemeivel megközelítően azonosak voltak, várhatóan idén sem változik ez a tendencia. Végezetül emlékeztetett arra is, hogy az oktatási tárca határozata értelmében országosan 240 pontra emelték fel a minimumot, amit a költségtérítéses képzésre jelentkezőknek figyelembe kell venniük.

 

A vásárhelyi Mezőgazdasági Kar képzési palettájáról, az egyéb lehetőségekről az Educatió Kiállításon, majd január 27-én, a kar Nyílt Napján lehet részletesen tájékozódni.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.