GazdaságGazdaságosabb lesz a strand üzemeltetése

2019. szeptember 1., vasárnap
 
Gazdaságosabb lesz a strand üzemeltetése

Megkezdődik a próbaüzeme annak a kútnak, amely a stand medencéinek feltöltésénél kiváltja az eddigi méregdrága ivóvíz használatát.

 

 

 

 

 

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, egy feljelentés nyomán 170 milliós visszaélés ügyében nyomoztak, miután a tavaly december 17-i rendkívüli közgyűlésen kérte a Fidesz frakcióvezetője, Hegedűs Zoltán, hogy szakértő vizsgálja meg, miért vállalt szerintük fedezet nélküli kötelezettséget Márki-Zay Péter a strand víztisztítójának 170 milliós felújítására. Hegedűs Zoltán a jegyzőkönyv szerint azt mondta akkor, “a gond az, hogy a polgármester közbeszerzést írt ki, és aláírt egy szerződést 170 millió forintról, amire nem volt fedezete. Fedezet nélküli kötelezettségvállalás, az egyik legsúlyosabb költségvetési kihágás, minek nevezzem”

 

Az ügy több országos sajtóban is megjelent, de Tényi István, az ország feljelentője nem várta meg a vizsgálatot, hanem feljelentést tett.

 

A vásárhelyi polgármester többször több helyen is azt nyilatkozta, hogy a kút szerepel az önkormányzat könyveiben, hiszen a kialakítását 2016-ban az önkormányzat finanszírozta, üzemelni azonban nem tud a most szükséges kiegészítő berendezés nélkül. Ezért van szükség az átcsoportosításra.

 

Ám mint az várható volt, a strand új kútjával kapcsolatos különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárást a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette.

 

A Polgármesteri Hivatal közleménye pedig arról tájékoztat, hogy szeptember első napjaitól megkezdik a vásárhely strand új kútjának a próbaüzemét, amelynek köszönhetően évi 100 millió forintos megtakarítást lehet elérni. Eddig ivóvízzel töltötték fel a hidegvizes medencéket, ami – a laikus számára is egyértelműen - igen drága megoldás volt. A Hód-Fürdő Kft. vezetősége arról is tájékoztatott, hogy a próbaüzem miatt a hátsó medencék szeptember másodikától már nem állnak a vendégek rendelkezésére.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Hódmezővásárhely labdarúgó sportjának története könyvben

Hódmezővásárhely labdarúgó sportjának története könyvben

Hiánypótló kötettel gazdagodik a város sporttörténete. Földvári László és Földesi Gyula fotókkal gazdagon illusztrált könyvében közel 120 év futball-történetét dolgozta fel.
Elkezdik a Rárósi út felújítását

Elkezdik a Rárósi út felújítását

A kivitelezői szerződést a napokban írta alá Márki-Zay Péter polgármester és a pályáztatás során a munkálatot elnyerő cég, a Délút Kft. képviselője.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.