GazdaságGazdanapi fórum Vásárhelyen

2017. február 11., szombat
 
Gazdanapi fórum Vásárhelyen

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület február 11-án (szombaton) délelőtt gazdanapi fórumot tartott a polgármesteri hivatal dísztermében.

 

 

 

 

 

 

A magyar agráriumba 2007-2013 között 3800 milliárd forintos uniós forrás érkezett, az ágazat termelékenysége azonban nem változott érdemben - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a vásárhelyi gazdanapi fórumon. Az uniós támogatásokat zömében nem technológiai fejlesztésre, hanem a jövedelemkiesés pótlására fordították - közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

Lázár János úgy fogalmazott, ha nincs fejlesztés, nincs versenyképes mezőgazdaság, ezért a rendelkezésre álló forrásokat elsősorban a technológia megújítására, korszerűsítésre kell fordítani.

A miniszter komoly eredménynek tartja, hogy a termőföldet sikerült megőrizni nemzeti tulajdonban. Hozzátette: "a következő tíz év nagy kihívása, hogy ezt meg tudjuk védeni". Rámutatott ugyanakkor, az egész agrárszektorban "még sincs minden rendben", a mezőgazdasági gépek, a felhasznált műtrágya, vegyszerek jelentős része külföldi, ahogy a terményeket felvásárló cégek és a kiskereskedelmi hálózatok is.

Lázár János szerint újra kell szabályozni a területet, például fogyasztóvédelmi eszközökkel lehetőséget teremtve a magyar élelmiszer-kiskereskedelemnek.

 

Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár előadásában kifejtette, az uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló 1300 milliárd forintnyi agrár-vidékfejlesztési forrás több mint kilencven százaléka már elérhető, márciusig pedig minden hátralévő felhívás megjelenik. Hozzátette: mintegy 450 milliárd forintról már döntés is született.

Több olyan pályázati kiírás is volt, amelynél a beérkezett igények többszörösen meghaladták a rendelkezésre álló keretet - közölte az államtitkár. Példaként említette a tízezer lakosúnál kisebb önkormányzatoknak kiírt, a településképet meghatározó fejlesztések támogatását, amelyre egy hónap alatt a 27 milliárd forintos keret háromszorosára nyújtottak be pályázatot.

Kis Miklós Zsolt elmondta, a jogosultságellenőrzés után az élelmiszeripari, önkormányzati, kertészeti, valamint állattartó-telepek korszerűsítését szolgáló pályázatok esetében az érdemi tartalmi értékelés is elkezdődik, és tavaszra, nyár elejére eredmény is születik.

A jelenleg is nyitva lévő pályázatok között említette az államtitkár az ültetvénytelepítés támogatását. Ennek keretében várhatóan lehetőség lesz új borszőlőültetvény kialakítására, az uniós szabályok alapján az ország területén évente 650 hektár területig.

A politikus hangsúlyozta, Magyarország számára kulcskérdés a termelés biztonságának és hatékonyságának javítása. Ennek egyik eszköze az öntözésfejlesztés, az erre a célra rendelkezésre álló 50 milliárd forintos keretre mégis csupán 11 milliárdos igény érkezett be. Erre részben magyarázat, hogy az érintett területeken hiányzik vagy nem megfelelő a csatornahálózat, amely azonban más uniós forrásokból fejleszthető - tette hozzá.

A következő hetekben írnak ki 14 pályázatot több mint 84 milliárd forint értékben, egyebek mellett termelői csoportok megalakítására, szaktanácsadási rendszer működtetésére, a termelői igényeknek megfelelő kutatás-fejlesztési tevékenység támogatására vagy a helyi piacok és a közétkeztetés fejlesztésére - mondta Kis Miklós Zsolt.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Mitől véd a VÉDA

Mitől véd a VÉDA

Már a vásárhelyi fix traffipax sem lehet egy aranybánya: megszokták. A 14 milliárdos országos beruházás ellenére sem csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek számát.
Kétmilliárdos áfacsalás vásárhelyi szálakkal

Kétmilliárdos áfacsalás vásárhelyi szálakkal

Az elkövetői kör több céget működtetett azért, hogy a belföldön beszerzett termékeket papíron külföldre utaztassák, és a fizetendő áfát eltitkolják. Videón a kommandós akciók, házkutatások. 
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026

Vásárhelyi Művészeti Díj 2026

Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Ismét elmaradt a győzelem
Ismét elmaradt a győzelem A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.