Kék hírekFrontális ütközés a 47-esen

2022. június 30., csütörtök
 
Frontális ütközés a 47-esen

Halálos baleset történt június 29-én 13 óra körül a 47-es számú főúton, Hódmezővásárhely közelében.

 

 

 

 

 

 

A baleset június 29-én valamivel 13 óra előtt történt a főút 203-as kilométerszelvényében, közel a Zrínyi - Bodzási körforgalomhoz.

 

Egy Orosháza felé tartó személyautó és egy szemből odaérkező tehergépkocsi frontálisan ütközött. A balesetben az autó vezetője a helyszínen meghalt, a másik sofőr megsérült.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

Fülöp Henrietta kapta idén az Év tanára kitüntetést

A Péczely tanára és a vónószenekar vezetője, maga is gyakran vállal fellépéseket is, ott volt például júniusban a Hegedű Ünnepén a Vigadóban.
Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

Már négy alpolgármestere van Vásárhelynek

A közgyűlésen módosították az SZMSZ-t, hogy 4 alpolgármestert tudjon kinevezni a vásárhelyi grémium. Kis Andrea maradt alpolgármester.
Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Kinevezték a Tornyai főigazgatóját

Dr. Miklós Péter lett a főigazgató, aki.már nyolc évig volt az intézmény vezetője, azonban egy bírósági ítélet miatt le kellett mondania.

A nyitás időpontja még bizonytalan

A nyitás időpontja még bizonytalan

Szinte minden engedély megvan már. Vásárhelyen a Hódtói Pihenőpark és az Aldi között tervezik a McDonald’s-t, amelyhez a tervek szerint McDrive is kapcsolódik.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.