Kultúra, oktatásFotószimpózium Hódmezővásárhelyen

2016. szeptember 2., péntek
 
Fotószimpózium Hódmezővásárhelyen

Hódmezővásárhely és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának szervezésében indult szeptember 1-jén a XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium. A szeptember 9-éig zajló alkotótáborban 17 művész vesz részt két turnusban. 

 

 

Fotó: Török János

 


Az elmúlt tizennégy évben mindig más és más témát jártak körbe az ország neves fotóművészei a vásárhelyi fotószimpózium keretében. Míg például a 2010-es alkotósorozaton Hódmezővásárhely jellegzetes téglaépítészetét kapták lencsevégre, addig 2011-ben a város gazdag szakrális életét örökítették meg. Egy évvel később a vásárhelyi piac volt a téma, míg 2014-ben Elmém lencsémen keresztül címmel Lucien Hervé munkássága előtt tisztelegtek. 2015-ben a  Fotószimpózium résztvevői a festők és fotósok örök témájául szolgáló Mártélyi Holtágra fókuszáltak- szó szerint  

 

Többek között experimentális, dokumentarista irányzatban, riport- és tájfényképezésben, múzeumi fotózásban gyakorlott művészek és ha belenézünk mindegyikük munkáiba, kiállítási anyagaiba, egy a közös bennük, úgy tudnak láttatni, a fényképezőgépük exponáló gombját úgy nyomták le, hogy azt érezzük, a világ pillanatokban rejtőzik.

 

Idén változik a megszokott témaválasztás, mert ezúttal a tematika a patina. Nem a rézből, illetve rézötvözetből készült a szabad levegőn képződő patina, hanem Hódmezővásárhely épített, szellemi, tárgyi és emberi örökítik meg, valamint a mártélyi holtág természeti kincseit fotózzák. Az immár hagyományosnak tekinthető digitális fényképek mellett, különleges „archaikus” technikákkal is dolgoznak az alkotók, így lyukkamerával (camera obscura), illetve kollodiumos lemezekre is exponálnak.

 

A szeptember 1-9-e között zajló, a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat által finanszírozott szimpózium résztvevői: Balla András, Bécsi Imre, Dobóczki Zsolt, Dozvald János, Dömötör Mihály, Fekete István, Gál András, Gáti György, Hupján Attila, Izápi Laura, Riczuné Soltész Boglárka, S. Faragó Gyöngyi, Török János, Urbán Ádám, Vajda János, Varga Tamás és Zsila Sándor.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Pénzügyi mentőőv a Tájháznak

Pénzügyi mentőőv a Tájháznak

Megkezdődött az alföldi folklór egyik gyöngyszemének a felújítása. Tavasszal már ismét rendezvényeket szeretnének a vásárhelyi Tájházban.
Egy kiállítás üzenete

Egy kiállítás üzenete

Ócsai Tamás: a történelmi korok művészeti alkotásai és a kortárs művek egyaránt a maguk korának eszközeivel igyekeznek átélhetővé tenni a Biblia üzenetét. A megnyitó képeivel!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.